Ha a legendás orosz zongoraművész, Szvjatoszlav Richter előadásában hamarosan fölcsendülő három szerzemény közös alaphangját keressük, a válasz a zongorahang, a zongorajáték és a klasszikus zene funkcióváltása lehet. Noha első szerzőnk, Schumann még a romantika eszmekörében gondolkodik, mégis, a zongora zenei szerepköre az elsők között Schumann műveiben tolódik át a filozófiai képleteket megfogalmazó és boncolgató zenei eszmény felé. Richter az opus 2-es Pillangókat játssza.
Bartók 2. zongoraversenyének markáns harmadik tétele radikálisan szakít a versenymű klasszikus szereposztásával: a szólóhangszer itt éppúgy az absztrakció és a drámai hatás akusztikus eszköze, mint a zenekar többi hangszíne. A Párizsi Szimfonikusok élén Lorin Maazel.
Szergej Prokofjev 3., G-dúr zongoraversenyének zárótétele végül a humor, az irónia, a groteszk világát is meghonosítja a zongoraverseny világában. Richter és Maazel ezúttal a Londoni Szimfonikusokkal muzsikál.
