2018. 10. 27. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

2018.október 25-én, 88 éves korában meghalt BŐZSÖNY FERENC, a Magyar Rádió egykori főbemondója. LAJKÓ FÉLIX a BOK Csarnokban mutatja be új zenekarát és új szerzeményeit novemberi 29-ei koncertjén.
Bőzsöny Ferenc nagyrabecsült kollégám volt nekem is, és még sokunké annak idején a Magyar Rádióban. Az ő emlékét egy korábbi interjúval idézzük fel. 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált. Bőzsöny Ferenc a rádió mellett televíziós műsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió népszerű tudományos-ismeretterjesztő magazinja, a Delta című műsor, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora.A Kossuth Rádióban 2000 Pünkösdjétől indult el a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetekben ő látta el.
1973-tól volt tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektorának, Bíró László püspöknek meghívására az intézet retorikatanára lett.
Móczár Gábor, az Europa Cantat elnöke hívta fel a figyelmet az Ima című versre, amelynek szerzője Bőzsöny Ferenc.

Uram, ahová tettél, ott szolgállak,
ahol megsejtlek, ott kereslek.
Ahogyan tudlak, úgy követlek,
ha megbotlom, nem csüggedek.
Ami van, azért magasztallak,
ami nincs, azért nem zaklatlak.
Ami a munkám, megcsinálom,
a jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
és másnap mindent újrakezdek.

Sebestyén Márta ezt írta az egyik közösségi oldalon:
Istenem..., nem volt és nem is hiszem, hogy lesz hozzá hasonló! Az égi hangok birodalmában zeng tovább felejthetetlen orgánuma, az angyalok örömére...

Mint említettük, Lajkó Félix a BOK Csarnokban mutatja be új zenekarát és új szerzeményeit novemberi 29-i koncertjén. Remek zenészek lesznek a társai. Az új felállásban Sidoo Attila gitározik, vele Lajkó Félix már többször lépett fel, duóban is szívesen játszanak együtt. A barokk, kortárs és arab muzsikákban egyaránt otthonosan mozgó, zeneileg nyitott és extravagáns Kertész Endre csellózik, és a számos formációból ismert Czirják Tamás dobol. A nagybőgőnél Barcza Horváth Józsefet, a hazai jazzvilág egyik unikumát hallhatjuk, Bizják Gábor, az Első Pesti Rackákból ismert fúvós kürtön játszik és Mazura János a klasszikusban, jazzben, világzenékben egyaránt aktív zenész tubázik.
Lajkó Félix, a zabolázhatatlan virtuóz mindig is különleges érzékenységgel hat a lélekre. Tehetségét és zenéhez való elköteleződését már évtizedek óta élvezhetjük különböző formákban. Hallhattuk már szólóban, duóban, trióban, klasszikus és világzenei műfajban, hegedűn, citerán, fütyülve, suttogva, de révületet keltő trance-ban is. Idei évzáró koncertjén új kihívásokat keres és talál a muzsikában: új zenei szövettel, új zenésztársakkal, ismét percről percre meglepve közönségét. Félix muzsikájával a műfajok közötti határok eltűnnek, csak a végtelen zene marad, egy magas szintű univerzális kommunikáció ember és ember között, amely legmélyebb gyökereinkből táplálkozik. Lajkó Félix: Elsősorban zene... és az utolsóban is!

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2018. 12. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 11. 24.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Cseke Péterrel, Barta Dórával, Juhász Annával /fotóinkon/

2018. 11. 17.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 11. 10.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Képeinken: a színigazgatók
Interjú Oberfrank Pállal, a Veszprémi Petőfi Színház és Cseke Péterrel, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójával; Rohmann Ditta csellóművész 5. lemeze

2018. 11. 03.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

Épp ezt az adást nézed
2018. 10. 20.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 10. 13.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Beszélgetés a Vörösmarty Színház Az ember tragédia bemutatójáról Szikora Jánossal és Hirtling Istvánnal, valamint A gyertyák csonkig égnek című Mária mű rendezőjével, Csiszár Imrével és Nemcsák Károllyal a József Attila Színházban.

2018. 10. 06.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 09. 29.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Beszélgetés Vigh Andreával a Gödöllői Nemzetközi Hárfa Fesztiválról; Balázs János zongoraművésszel a Cziffra Fesztiválról; Szabó Marcell zongoraművésszel az Orosz Zenei Fesztiválról
Vigh Andrea és Balázs János (Fotó:Felvégi Andrea és Kleb Attila)

2018. 09. 22.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 09. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Medveczky Ádám karmesterrel, Angyal Júlia, Temesváry Judit és Fűri Judit képző- és iparművészekkel, valamint Szomjas György filmrendezővel

2018. 09. 08.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 09. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Lázár Csaba színész-rendezővel és Fényes Gábor fotográfus, muzsikussal. (képeinken: Lázár Csaba Laczó Zoltán Vince zeneszerzővel a próbán, és a Bonus Track Band, kp-en Fényes Gábor)

2018. 08. 25.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 08. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga