2018. 10. 29. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A politikai korrektség elmebajában, amikor lassan senkit és semmit nem hagynak a nevén nevezni, teljesen logikus volt, hogy valaki az akcentusos beszédet is meg fogja védeni.
És ki más, mint egy olyan politikusnő, akit a bevándorlás jó példájaként állítottak Macronék az egész világ elé.

Ebben a kéthetes időszakban emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. Márai Sándornak „A forradalom előérzete” címmel összegyűjtött publicisztikáiból most a Szabad Európa Rádióban 1956 november 11-én sugárzott üzenetét elevenítem fel. Hogyan látták az írók a helyzetet (és benne a Nyugat szerepét)…

Leszögezhető, hogy ha van gyűlöletkeltő retorika, akkor azt a liberálisok tették magukévá, nem pedig a jobboldal. Emberek meggyilkolásáról fantáziálni ugyanis talán kimeríti a gyűlöletkeltés fogalmát – és az egészet csak még bizarrabbá teszi a tény, hogy ugyanezen emberek próbálják magukat a szolidaritás, demokrácia és igazságosság bajnokainak beállítani.

A műsor további adásai

2018. 11. 05.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
A Liget a 20. században

2018. 11. 02.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda

2018. 11. 01.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Mire tanít a halál? Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos gondolatai
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2018. 10. 31.
szerda
11:04

Kapcsolatban

A katolikus kultúra követei
Józsa Judit kerámiaszobrásszal "Mária, magyarok Boldogasszonya" című kiállítása szobrai között beszélgetünk.
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 10. 30.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2018. 10. 26.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: Ifjúsági színházi világtalálkozó Pekingben
Vendég: Vidovszky György

2018. 10. 25.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Glóbuszmorzsák
Szerkesztő: Radnóti László

2018. 10. 24.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Vendég: Col Legno, autodidakta zeneszerző, "Az egyetlen hajléktalan" című opera szerzője

2018. 10. 23.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea
Bradányi Ivánnal beszélgetünk

2018. 10. 22.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
A Városliget a XIX. sz.ban

2018. 10. 19.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda

2018. 10. 18.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Pályám emlékezete
Halhatlan a lélek
Stúdióvendég: Ratzky Rita irodalomtörténész, muzeológus
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter

2018. 10. 17.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Séta a bölcsőhelyem körül.
Mai műsorunkban visszahozzuk a nyár hangulatát. A "Balaton szerelmesével", Kovács András hajóskapitánnyal beszélget a szerkesztő: Máry Szabó Eszter.

2018. 10. 16.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2018. 10. 15.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A Facebook cinkossá válik, cinkosa lesz azoknak az embereknek, akik nem bírják elviselni, hogy más vélemény is létezik a sajátjukon kívül. Van itt egy jelentős besúgóhálózat, akiknek a Facebook csak felületet ad, hogy kiéljék magukat.