2018. 11. 06. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztetett november 4-én az Egy Csepp Világnap. A egészséghez nélkülözhetetlen feltételekről beszélget a Balaton Péterrel, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének elnökével, és Poller Imre onkológussal, egészségügy szakértővel Pécsi Krisztina.

2. Martonvásáron ünnepélyes keretek között adták át október 25-én a Brunszvik-kertet, amely az 1900-as évek eleji, korhű formájában fogadja a látogatókat, és érdekessége, hogy úthálózata madártávlatból az emberi szív kontúrját formázza. Dr. Szabó Tiborral, Martonvásár polgármesterével, a közösségi összefogás erejéről, a folyamatosan megvalósuló városfejlesztési eredményekről, valamint az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Agroinnovációs Centrum Projektjéről és a munkahelyteremtés lehetőségeiről beszélget Sallai Éva. (fotók: www.martonvasar.hu)

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2018. 11. 13.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 11. 12.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Beszélgetés Sillye Jenővel
Újszegedi templomfelújítás - Thorday Attila plébános
Kerényi atya visszaemlékezése

2018. 11. 09.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 11. 08.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal Színészek Sorozat - Válogatás az első fél év vendégeivel való beszélgetésekből

2018. 11. 07.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

Épp ezt az adást nézed
2018. 11. 05.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Senior imaklub Esztergomban
Szinódus az ifjúságról - Pákozdi István egyetemi lelkész
Bábel Balázs érsek új könyve Mátyás királyról

2018. 11. 02.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 11. 01.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái

Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Interjú Gyurkovics Tiborral (képünkön)

2018. 10. 31.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2018. 10. 30.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 10. 29.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2018. 10. 26.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 10. 25.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János

2018. 10. 24.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2018. 10. 23.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina