A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány nyolcadik alkalommal rendezi meg ma este a jótékonysági maciaukciót.
Egy kerekasztalbeszélgetés a romák vallásosságával, egy szakmai konferencia pedig a roma fiatalok tehetséggondozási lehetőségeivel foglalkozott a közelmúltban Kaposváron.
Napi interjú Magyarország és az űrkutatás. Balla Ferenc felvétele.
Napi interjú Kit szolgál majd a Mesterséges Intelligencia? Teremtők vagyunk? Hogyan viszonyul az emberhez a tudományág? A Tágabb Értelem pódiumbeszélgetés-sorozat első alkalmáról a moderátor Süveges Gergő szerkesztő-műsorvezető beszélget Hámori Kinga.
Napi interjú A jezsuita rend által működtetett Párbeszéd Háza három ingyenesen látogatható bábelőadással is készül Jézus születésének megünneplésére advent szombatjain. Az előadássorozatról Szentirmai Lászlót, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapító elnökét Tóth János András telefonon kérdezte.
Bővített kiadásban jelent meg Horváth Viktor A Vers ellenforradalma - A versírás és versfordítás tanulása és tanítása című műve.
Tájak, emberi sorsok, életképek köszönnek vissza azokról a fotókról, amelyeket a napokban rendeztek tárlattá a somogyi megyeszékhelyen.
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a KÓTA a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyt.
Napi interjú Az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható lengyel filmekről Tóth János András kérdezte Małgorzata Takácsot, a Lengyel Intézet munkatársát.
Napi interjú Papp Gábor Zsigmond Ketté vált ország című filmjéről Balla Ferenc beszélget a rendezővel.
Napi interjú Budapest Főváros Levéltára - kapcsolódva Budapest születésnapjához - november 15-én 10 órától Levéltári Napot szervez, melyre hívja, várja a főváros története iránt érdeklődőket. A nap előadásainak témáiról Hámori Kinga érdeklődött Dr. Kenyeres István főigazgatótól.
Múlt csütörtökön érkezett és vasárnapig hazánkban tartózkodott a szalézi rendfőnök Don Ángel Fernández Artime.
A Nők a Tudományban Egyesület a múlt héten elnyerte a tudományos világ egyik rangos díját.