2018. 12. 10. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Zenei szerkesztő: Bögös Henriett
A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu szinház vezetőinek ki kellett hívniuk a csendőrséget a centenáriumi előadásuk bemutatója ellen tiltakozó román nacionalista csoport eltávolítására.
1925-ben Márai Sándor A lélek és a halál címmel megkísérelte megfejteni az általa tapasztalt ellentmondásos jelenségeket egy francia tudós példája, és a körötte kialakult sajtópolémia nyomán. Meglehet, Önök talán első hallásra úgy fogják találni, hogy mindennek alig lehet köze a Sepsiszentgyörgyi román színházban történtekhez… Nos, ezt majd meglátjuk…

Dan Tanasat hivatásos feljelentőként emlegeti az erdélyi magyar sajtó. Ő és az általa alapított álcivil szervezet az elmúlt négy évben több mint 160 pert indított székelyföldi önkormányzatok és közintézmények ellen székely és magyar szimbólumok használata, illetve magyar feliratozás miatt. A perek többségét megnyerte. Emil Hurezenau, Románia berlini nagykövete tette szóvá, hogy sértőnek tartja a német közszolgálati médiumok szóhasználatát: a dpa vezérigazgatójának írt leveléből kiderül, hogy leginkább az Anschluss (bekebelezés, elcsatolás) kifejezést sérelmezte. Emil Hurezenau inkább egyfajta „Fasiszta, vagy náci remineszcenciákat akart kelteni az Anschluss szóvátételével. A nagykövet mindenesetre leszögezte: az első világháború utáni teljes geopolitikai berendezkedést nem lehet "annektálások soraként" beállítani.

A műsor további adásai

2018. 12. 17.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
A Babatündér

2018. 12. 14.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda

2018. 12. 13.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Pályám emlékezete
"Én a láthatatlan virágokhoz vonzódom."
Stúdióvendég: Olasz Ferenc Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Csák Éva
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter

2018. 12. 12.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül. Budapesti anziksz Csorba László történésszel. 2.rész. Szerk-rip: Mezei Károly

2018. 12. 11.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2018. 12. 07.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 12. 06.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Úton, útfélen
A 18. kerületi Bélatelepi erdőben sétálunk Bökfi János erdőgondnokkal és Dömötör István alpolgármesterrel.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2018. 12. 05.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
Szerkesztő: Egri Bálint

2018. 12. 04.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2018. 12. 03.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Örömváros

2018. 11. 30.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda

2018. 11. 29.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Ahol felüti fejét az agresszió
Vendég: dr.Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2018. 11. 28.
szerda
11:04

Kapcsolatban

A katolikus kultúra követei
Szerkesztő: Balázs Zsuzsa

2018. 11. 27.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2018. 11. 26.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Lassan egy hete foglalkoztatja a közvéleményt, hogy Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő Magyarországon kért menedékjogot.