Műsorunkban rendszeresen merítünk a barokk billentyűs irodalom egyik leggazdagabb gyűjteményéből, Domenico Scarlatti szonátáiból. Mint az köztudomású, a nápolyi származású komponista a portugál udvarban lelt otthonra és megbízásra a korona-főhercegnő zenemestere gyanánt. Hogy megértsük, miért is szerez egy zenemester 555 billentyűs darabot, amelyeket összefoglaló néven sonatáknak nevez, mégsem elegendő magyarázat ama tény, hogy főrangú növendékét el kellett látnia játszanivalóval. A sonaták bámulatos sokfélesége arra vall, hogy Scarlatti igyekezett kimeríteni a billentyűs sokszólamúság minél több formai lehetőségét. Gyűjteménye nem olyan enciklopédikus, mint a nagy Bach-ciklusok, de az egyes hangnemeket más-más tónusban megszólaltató – fantáziáknak is nevezhető - allegrók és andanték voltaképpeni célja, hogy a játéklehetőségek végtelen tárházát nyissa meg a muzsikusok előtt. Pieter-Jan Belder csembalózik.
