2019. 01. 03. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal színészek sorozat VIII. | Vendég: Fehér Tibor (Nemzeti Színház)
Folytatjuk tavaly májusban kezdett sorozatunkat, amely fiatal, az elmúlt 10 évben végzett színművészek bemutatását tűzte ki célul. Az elmúlt fél év műsorait visszahallgathatják rádiónk online felületén, a www.katolikusradio.hu weboldalon.

Sorozatunk mai vendége a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori hallgatója, mára Sinkovits Imre-, Farkas-Ratkó-, Junior Príma és Jászai Mari-díjas színművész. Az egyetem óta a Nemzeti Színház társulatát erősíti, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila társulatának is oszlopos tagja. A diploma megszerzése utáni első nemzetis szerepében Bánk bán-t játszotta a Bánk bán juniorban, de volt már Cyrano és Csongor is. A televízióban a Csak színház és más semmi című sorozatban szerzett tapasztalatokat, a tavalyi évadot pedig úgy csinálta végig, hogy közben egy kereskedelmi televízió reggeli műsorában ébresztette az embereket. Állítása szerint nincs benne veszélyérzet, mindent ki akar próbálni vendégem: Fehér Tibor.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2019. 01. 10.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Pál Amanda

2019. 01. 09.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 01. 08.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 01. 07.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2019. 01. 04.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2019. 01. 02.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 01. 01.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 12. 31.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Lelki adoptálás - Olaj—Rabóczky Anett és Puskás Antal pálos szerzetes
Küldetésben járunk - Berkecz Franciska szociális testvér
Pilinszky János gondolatai a szilveszterről

2018. 12. 28.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 12. 27.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő:Keceli Zsuzsa
Műsorunk vendége Kocsák Tibor zeneszerző, zongoraművész, egyetemi tanár.

2018. 12. 26.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 12. 25.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 12. 24.
hétfő
17:06

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Hogyan töltik a karácsonyt az érdi ciszterci nővérek? - Emília, Ancilla és Ágnes soror beszél régi és mostani karácsonyaikról

2018. 12. 21.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 12. 20.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János