Kapcsolatban

Az egész 2013-ban kezdődött. Vettem a hátizsákomat, rábiggyesztettem egy Szent Jakab kagylót - ami az út szimbóluma - és elindultam. 33 nap alatt értem el az óceán partját, a világ végét.
Közben kaptam hideget, meleget, örömöt, bánatot, fájdalmat, eufóriát, s a legnagyobb katarzist: kiléptem a komfortzónámból. Abból a zónából, amit mindaddig féltve őriztem, s mind magasabbra emeltem falait, hogy én biztonságban lehessek, s közben nem vettem észre, hogy önmagamat is elzárom. Féltem kilépni, mert azt hittem, ez a legbiztonságosabb hely a világon. Ma már tudom, hogy sokkal biztonságosabb és szabadabb a falon túli világ. A camino-n annyira leomlott az általam épített kerítés, amennyire nem is álmodtam. Utazni kezdtem. Én, aki egyedül sosem mentem sehová. Akinek első repülőútja 35 évesen volt. Én, aki nem beszéltem nyelveket, azt sem tudtam, hogyan kell repjegyet venni és szállást foglalni. Én, aki nem voltam egy utazós fajta, hisz jó nekem itthon is – írja Molnár Regina blogjában, aki azóta világutazó lett és festményeivel, kiállításaival elindult meghódítani a nagyvilágot!
Vele beszélgettem élményekről, tanulságokról,üzenetekről.