A Zenei Kincsestárban ma este azokkal a verbunkosokkal köszöntjük forradalmunk és szabadságharcunk, örök szabadságvágyunk ünnepét, amelyek harcos eleink, a márciusi ifjak és a függetlenségéért vérét adó magyar nemzet kedves muzsikái voltak egykoron. Aligha van még egy korszak a világtörténelemben, amikor mélyebben összefonódott volna egymással a nemzeti függetlenség ügye és a nemzeti kultúra. Holott a verbunkos nem mondható népzenének, még ha belé-belé is szüremkednek régi tiszántúli dallamaink. Csakhogy a XIX. század kis- és középnemessége ezeknek a nemzeties tónusú szerzeményeknek az ütemére táncolta ki magából a sors minden csapását. A verbunkos ütemére dobbanó csizmák üzentek hadat a szolgaságnak, a büszke tartású táncospárok tekintetében a dac szikrázott. A verbunkos áradó, szép lassú dallamai pedig honszerelemre lobbantották a szíveket. Kávéházban, úri kaszinóban, megyebálokon – de még az Erkel-operákban is a hazaszeretet szózata volt a verbunkos minden egyes hangja. Nem csoda, hogy Liszt elragadtatva tette világhírűvé a műfajt Magyar rapszódiáiban. Ma este Lavotta János, Rózsavölgyi Márk és Doppler Ferenc szerzeményei röpítenek Jókai és Petőfi korába. A sátoraljaújhelyi Lavotta János Kamarazenekar élén az alapító-koncertmester, Dombóvári János.
