2019. 03. 20. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: A bábszínház világnapja (Ellinger Edina, Varsányi Péter) | Szellemország - zongorakoncert Miyazaki rajzfilmzenéiből (Csurgai-Horváth Lilla)
Bábszínházi világnap - a Budapest Bábszínházban
Március 21-én tartják a bábszínházak nemzetközi világnapját. A Nemzetközi Bábszövetség, azaz az UNIMA 2003-ban indította el ezt a hagyományt, ami a bábszínház tradícióinak ápolása és megőrzése mellett a bábművészet megújítását és a báb műfajának a nevelésben való hasznosítását is zászlajára tűzte. A bábszínházi világnapon a Budapest Bábszínház is színes programokkal várja az érdeklődőket, szó szerint minden korosztályból! A programokról Ellinger Edinával, a Budapest Bábszínház igazgatóhelyettesével valamint Varsányi Péter rendezővel beszélgettünk.

Szellemország - zongorakoncert Miyazaki rajzfilmzenéiből
Miyazaki Hayao Oscar-díjas rajzfilmkészítőt sokan "a japán Walt Disney"-ként emlegetik. Különleges világú filmjeit alapvetően gyerekeknek készíti, de a legtöbbjük a felnőttek számára is fontos üzeneteket hordoz. Filmjeinek zenéit a rendező állandó alkotótársa, Hisaishi Jo szerezte - ezekből a dalokból hallhatunk ízelítőt március 23-án, szombaton, az Üllői úti Premier Kultcaféban. A Szellemország című összeállításról a dalok előadóját, Csurgai-Horváth Lillát kérdeztem.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2019. 03. 27.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Fürdőélet a Nagy Háborúban (S. Nagy Anikó, Spekál József) | Lovasi András lemezbemutató koncertje

2019. 03. 26.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 03. 25.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 03. 22.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth Zsófia Műsorunk tartalmából: Köztes térben - Németh Marcell kiállítása a Műcsarnokban Apró mesék - romantikus történelmi thriller Szász Attila rendezésében Háborúból békébe - tanulmánykötet a Trianon utáni Magyarország társadalmi változásairól

2019. 03. 21.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita

Épp ezt az adást nézed
2019. 03. 19.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Naomi Devil kiállítása a Műcsarnokban
"Nézz a versbe és lásd magad" - irodalomterápia
Kultúrmorzsák

2019. 03. 18.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 03. 15.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 03. 14.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2019. 03. 13.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója - monodráma (Seres Tamás) | Folkfonics lemezbemutató koncert (Rendes Péter) | Exkluzív Lemezjátszó (Bársony-Németh Péter)

2019. 03. 12.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 03. 11.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 03. 08.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Tandori Dezsőre emlékeznek pályatársai: Szkárosi Endre, Schien Gábor és Turczi István.
Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 03. 07.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2019. 03. 06.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: David Lynch fotókiállítás (Szarka Klára) | Trio Grande (BE) koncert - Opus Jazz Club (Bognár Tamás)