- Életműdíjjal tüntették ki a kalocsai Venesz-díjas séfet
- Állati jó sportnapot rendezett a Szent István Gimnázium
- Tudományos szimpóziummal emlékeztek Debrecen dicsőséges időszakára
- Kiállítást szerveztek vakoknak Debrecenben
- Elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium “Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címét a Nebuló Iskola
- Elkészült a Foktőt bemutató kiadvány
- Ételosztást szervezett hajléktalanok részére a Debreceni Karitatív Testület
- Hajdúsági települések a felusi csok-ban
- Az egyház támogatásával sikeresen zárult a húsvéti adománygyűjtés
- Gimnazisták mutatták be a Liza szerelme tragikomédiát a Kalocsai Színházban
- Óriási léptékű fejlesztésekre tesznek javaslatot Debrecenben
- Francia kiállítás a Debreceni Egyetemen
- Vezetőképzési tréninget tartottak Kalocsán.
- Emlékművet avat Dunaszentbenedek Uszóddal karöltve.
- Csaknem 40 százalékkal nőtt a debreceni légikikötő forgalma.
- 11 százalékkal többen jelentkeztek első helyen a Debreceni Egyetemre.
- Kányádi Sándor emlékversenyt rendeztek a Szent István Gimnáziumban
- Erdélyben, majd Foktőn aratott nagy sikert Nóti Károly: Süt a Nap című bohózata
- Minden eddiginél nagyobb összeget fordított a város a debreceni úthálózat fejlesztésére
- Rajzpályázat a Debreceni Állatkertben
- Tojásfa fogja díszíteni Kiskőrös belvárosát –közösségi élményre várják a családokat
- Tojásvadászatot hirdet a Solti Vécsey Károly Művelődési Ház és Könyvtár
- 552 ezer forintnál jár Debrecenben a négyzetméterárak
- Roma Világnapot szerveztek a MODEM-ben
- A Költészet napjára közös versírással készülődik Foktő
- Elkápráztatta a közönséget a Varajti Gizella Színjátszó kör és a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület
- Fejlesztéssorozat a Debreceni Hőszolgáltatónál
- Tavaszi Tekercs Fesztivál a Baross utcában
- Szakszolgálati hétbe kapcsolódik be Kalocsa
- Körvonalazódik a jótékonysági Kék Madár Fesztivál műsorterve
- Kevesen veszik igénybe az éjszakai járatokat Debrecenben
- Megnyílt a Mánia c. kiállítás a MODEM-ben
- Fejlődik Hortobágy
- Különleges juh jerke született a Debreceni Állatkertben
- Budapesten vitte tovább az érseki város jó hírét a Nem Messze van ide Kalocsa esemény
- A Költészet napja és a húsvét is különlegesnek ígérkezik a kalocsai könyvtárban
- Négyszáz szabadtéri tűzhöz vonultak a tűzoltók Hajdú-Bihar megyében
- A Trónok Harcára készülnek az egyetemi könyvtárban
- Rendhagyó zeneórát tartottak a Kék Madár Fesztivál jegyében
- Bufurc bácsi meséi címmel jelent meg kötete a kalocsai írónak
- Rend a lelke címmel nyílt kiállítás
- Készül Debrecen smart city stratégiája
- A költészet napja alkalmából versajándékozást szervez Kiskőrös
- Tápgyűjtési akcióba kezd az Összefogás az Állatokért Alapítvány
- Átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia új fedett edzőpályáját
- Konferencia a Dériben történelemről és emlékezetről
- Sikeres évet zárt a Kalocsai Horgászegyesület, megtartották éves közgyűlésüket
- A Fülöp Ferenc díjas kalocsai néptáncos mutatkozott be
- Több ezer embert vonzott a X. Duna-Tisza közi Agrár Expo
- Kepes András látogatott Kalocsára az Impulzív Lélekmelegítők előadásával
- Száz férőhelyes óvodát építenek a Tócóvölgyben
- Kő-Papír-Olló Bajnokság Debrecenben
- Rendhagyó véradásra készülődik a Vöröskereszt Kalocsai Szervezete áprilisban
- Egy bevásárlóközpont pályázata révén megújulhat a kalocsai Kertvárosi Általános Iskola ebédlője
- Pályakarbantartást végeznek a Debrecen-Mátészalka vonalon
- Elstartolt a Medikus Kupa
- Tavaszi Filmzenei hangversenyre készül a Kalocsai Fúvószenekar
- Fülöp Ferenc hagyományőrző szóló táncversenyen remekeltek a kalocsai indulók
- Lengyel napot tartottak a Debreceni Egyetemen
- Kezdődik a XIII. Deszka Fesztivál