2019. 04. 19. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

ZéGeneráció
Szerkesztő: Sánta Anita
Miből lesz a cserebogár?
Vagy talán jobb lenne úgy a kérdés, hogy kikből lesz a cserebogár. Mert megszületünk és máris valakire hasonlítani kell. "Az apja orrát örökölte, de a szeme tiszta anyja." A homlokodban rögtön a nagymama vonásai láthatóak, pedig még alig vettél vagy négyszer levegőt. Aztán iskolába mész, körülvesz száz idegen gyerek, akikre mind hasonlítani kell, nehogy kitűnj közülük. Jön a pályaválasztás, amiről persze anyától kezdve a tesi tanárig, mindenkinek megvan a véleménye, mert ők jobban tudják, hogy azt hogyan is kéne. Önmegvalósítás. És te ott ülsz, összegyúrva ezernyi darabból, te, aki mindenkire hasonlítasz egy ezred résznyit, akkor most ki is vagy tulajdonképpen? Hasonlítani? Nem önmagadra kéne? De ki néz vissza a tükörből? Anyukád szeme, a legújabb frizuratrend, a tanárok jótanácsai? És akkor ebben most hol vagy te? Hámozzuk ki egy kicsit a milliónyi mozaikból azt, aki ott bujkál az első levegővételtől fogva. Akire a legjobban hasonlítasz. Akit talán még nem is ismersz. Itt az ideje bemutatkozni. Kiből lesz a cserebogár?
A Zégeneráció következő adásában az önértékelés és az önbizalom áll a középpontban. Hallgassátok ti is, ha szeretnétek megtudni, kiből lesz a cserebogár! (Írta: Barcsák Ágnes, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanulója)

Diákszerkesztőség tagjai:
Badics Natasa
Barcsák Ágnes
Benkő Laci
Gerber Koppány
Heves Nóra
Horváth Boti
Körmendy Dorka
Mariut Szebasztian
Marozs Albert
Poór Veronika

A műsor további adásai

2019. 04. 26.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Stekly Zsuzsa zománcművész

2019. 04. 25.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Nők a Bibliában
A bethániai lakoma
Dér Katalin műsora
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2019. 04. 24.
szerda
21:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Szerkesztő: Pál Amanda
Ujváry Gábor, történész, Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoportvezető

2019. 04. 23.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Mit csinálnak a jezsuiták Szlovákiában? Puss Sándor atyával beszélget Kassán a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 04. 22.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária

Kórházi lelkigondozó szolgálat

Megértő figyelemmel jelen lenni – Buza Patrikkal, a Budai Irgalmasrendi Kórház Lelkigondozó Szolgálata vezetőjével beszélgetünk.

Épp ezt az adást nézed
2019. 04. 18.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 04. 17.
szerda
21:04

Velünk vannak

Tükörkép
Vendég: Kő Pál szobrászművész (2017.11.01.adás ismétlése)
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Közreműködik: Lázár Csaba

2019. 04. 16.
kedd
21:04

Velünk vannak

Koszorúk
A Tisztító viharban edződve
Méray Tibor író, újságíró 95. születésnapjára
Pomogáts Béla irodalomtörténésszel köszöntjük a szerzőt.
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Csák Éva
Gyártásvezető: Varga Zita

2019. 04. 15.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária

Kórházi lelkigondozói szolgálat

2019. 04. 12.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Örömtánc. Az esztergomi Carmen Tánc- és Sporttánc Alapítvány értelmi fogyatékos csoportja

2019. 04. 11.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Hit-vallás
"Epe ital elepeszti, vérzi testét szeg, tövis..." kezdetű nagyböjti himnuszról
Sztankó Attila műsora
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 04. 10.
szerda
21:04

Velünk vannak

Meg nem történt históriák
Szerkesztő: Pál Amanda
Horváth Richárd történész, MTA tudományos munkatársa

2019. 04. 09.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház
XII. Piusz és XXIII. János pápák viszonyulása a diktatórikus rendszerekhez. Fejérdy András történésszel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 04. 08.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 04. 05.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció - 10. rész
ifjúsági műsor | Téma: Önbizalom, önértékelés
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta