Tizenkét órán át olvasták az Iliászt a Színház- és Filmművészti Egyetemen.
A Internet Fiesta két évtizedes hagyományra tekint vissza a hazai könyvtárak programjaiban. Az egy hetes, színes eseménysorozat március 28-án konferenciával zárul. Elsőként a kezdetekről kérdezte Fodor Pétert, a Fővárosi Szabó Ernő Könyvtár főigazgatóját Pécsi Krisztina.
A magyar jezsuiták egyik nagy öregje, Deák Ferenc életének 95. évében március 20-án visszaadta lelkét a teremtőnek. A szegedi rendházban 2013-ban hosszabb interjút készített vele Szerdahelyi Csongor. E beszélgetés néhány részletével búcsúzunk a szerzetestől.
Ferenc pápa trónra lépésének hatodik évfordulójáról Szerdahelyi Csongor készített összeállítását.
A tanácsköztársaság gyöngyösi és jászberényi rémtetteiről Fáy Zoltánnal Szerdahelyi Csongor beszélget.
Közel 50 településről érkeztek búcsúvezetők Szentkútra lelki hétvégére március 9-10-én. A találkozóról Orosz Lóránt kegyhelyigazgatóval Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
A magyar kormányzat humanitárius kezdeményezéseit összefogó Hungary Helps program delegációja március elején Kongóba és Kenyába látogatott. Azbej Tristant, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program lebonyolításáért felelős államtitkárság vezetőjét Tóth János András kérdezte.
Ünnepel az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, mivel 150 éve kezdte meg működését a kar jogelődje, a budai tanítóképző.
A sümegi kegytemplomban ma emlékeznek meg a kegyszoborhoz kötődő, 320 évvel ezelőtt történt csodás eseményekről
A domonkosok temploma Kassa legmagasabb történelmi épülete.
A Varázslatos Magyarország fotópályázat képeiből rendezett kiállítás a Természettudományi Múzeumban.
A panamai világifjúsági találkozó pápai oltára mögötti hatalmas Krisztus-ábrázolást egy magyar grafikus készítette. Vele ismerkedhetünk meg Szerdahelyi Csongor riportjában.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a háború sújtotta Szíriában is jelen van, és Agnes Mariam de la Croix szerzetesnővér közreműködésével segít a rászorulóknak. A szeretetszolgálat munkatársai és a karmelita nővér február 25-én találkozott az újságírókkal. Szerdahelyi Csongor riportja.