2019. 04. 26. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.
Öt napja tudjuk, hogy nemsokára új államfője lesz Ukrajnának. Az elnökválasztás április 21-ei második fordulójában ugyanis egy showman, Volodimir Zelenszkij tönkreverte a regnáló Petro Porosenkót, akire nagyjából harmadannyian szavaztak, egy jól körülhatárolható nyugat-ukrajnai bázisa volt csak, ahol többséget tudott szerezni. Zelenszkij mindezt úgy érte el, hogy bármilyen kézzel fogható ígéretet nem adott Ukrajna stratégiai kérdéseit illetően. Kézenfekvő volt tehát, hogy mindezt megbeszéljük, csakhogy közben történt egy számunkra talán még fontosabb dolog: elfogadták az új ukrán nyelvtörvényt. Fedinec Csillával, az MTA Társadalomtudományi Intézetének munkatársával próbálunk meg rendet tenni mindabban, amit jelenleg tudunk.

2. Vendégünk Pivókné Gajdár Klára óvodai szaktanácsadó, a Családpedagógiai Egyesület esztergomi régióvezetője, akivel a Budapesten április 5-én rendezett, "A 21. századi család és az óvoda korszerű partnerviszonya gyermekeink harmonikus fejlődése érdekében" című szakmai konferencia kapcsán Sallai Éva beszélget.

A műsor további adásai

2019. 05. 03.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 05. 02.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: Pál Amanda
Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társaság elnöke
Sógor Dániel, történész, arabista

2019. 05. 01.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 04. 30.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 04. 29.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

Épp ezt az adást nézed
2019. 04. 25.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal Színészek Sorozat - XII. | Vendég: Kolnai Kovács Gergely

2019. 04. 24.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 04. 23.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 04. 22.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2019. 04. 19.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 04. 18.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Júdás
Rónay György novelláját Dunai Tamás olvassa fel.
A műsort Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő,
E. Román Kata szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette.

2019. 04. 17.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 04. 16.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 04. 15.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2019. 04. 12.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina