2019. 04. 29. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A sajtóra panaszkodott és bocsánatkérésre szólította fel a The New York Times című lapot kedden közzétett Twitter-bejegyzéseiben Donald Trump amerikai elnök.
De hogyan kezdődött, indult el mindez, próbáljunk meg a változások tövéhez visszatérni. Márai Sándor, a „Fedőneve Ulysses” I. kötetében, még 1953-ban feltérképezte a lehető, alakuló liberális irányzatot. Amit írt, azt az akkori aktuális kihívásnak megfelelően, a magyar ifjúság szovjet szerkezetű agymosásának törekvéseire írta válaszul.
Túlzottak a félelmek, mármint hogy a kontinensen az erőviszonyok a nacionalista-populista erők javára tolódnak el, és ezáltal az EU destabilizálódik, mint ahogy nem sok alapja van a kelet-nyugati szakadás rémképének sem – állapította meg a The Guardian. Ha azt nézem, amit hazánk miniszterelnöke eddig – meglehetősen távolságtartó diplomáciával elmondott – az a jövőkép arról szól, hogy az euroszkeptikusok és a klasszikus kereszténydemokrata értékrend hívei még megmenthetik azt az egyesülést, amelyre szükségünk lenne – éppenséggel a ma tapasztalható brüsszeli „technokrata és bürokrata” megoldások, jogi eszközökkel visszaélni kívánó szereplése helyett.

A műsor további adásai

2019. 05. 06.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül. Náray-Szabó Gábor vegyészmérnök akadémikussal Szentimrevárosban 1. Útitárs-riporter: Mezei Károly

2019. 05. 03.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Hager Ritta, textiltervező, iparművész, Nemzet Művésze

2019. 05. 02.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Az élet kérdései
Jól éltem az életem? Vendégünk: Károly Sára klinikai szakpszichológus.
Szerkesztő: Kékesi Enikő

2019. 05. 01.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Mesél a régész

2019. 04. 30.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2019. 04. 26.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2019. 04. 25.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Úton, útfélen
Közösségi kert és tanösvény. Budapesten a Szentlőrinci Szivárvány Óvodában állunk meg, hogy belekóstoljunk zöld programjába.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára

2019. 04. 24.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Szent Vendel főpásztor, barmok patrónusa című kétnyelvű kötetről beszélgetünk a szerzővel, Lukács László néprajzkutatóval.

2019. 04. 23.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 04. 19.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Halász Zsóka

2019. 04. 18.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Vajon megismerhető az emberi lélek? Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvossal beszélgetünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2019. 04. 17.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Kálvária tér

2019. 04. 16.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 04. 15.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Magyarországon végre sikerült elérni, hogy ne csak fekete színészek játszhassanak el egy klasszikus operát, de aztán jött egy ellendrukker, és feljelentette az Operát Amerikában.

2019. 04. 12.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Fókuszban a színházi nevelés (Gyevi-Bíró Eszter, Takács Gábor)