Magyar adományból épül gyermek- és családsegítő központ a szíriai Aleppóban.
Az esztergomi ferences gimnázium április 27-én tartott „Franka nap”-ot, amely egyben az öregdiák szövetség közgyűlése is volt.
Flashmob-bal hívták fel a figyelmet a már kevesebb, mint ötszáz nap múlva kezdődő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
A IV. Jótékonysági Kortárs Művészeti Aukcióját tartja ebben a hónapban a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért. Az árverésről, annak céljáról Szalamanov Zsuzsa kuratóriumi elnökkel Pécsi Krisztina beszélget.
Adóbevallásunk elkészítésekor lehetőségünk van arra, hogy 1%-ot felajánljunk egy civil szervezetnek, alapítványnak, további 1%-ot pedig az egyháznak. Ez utóbbi jelentőségéről, Tóth Tamástól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárától Hámori Kinga érdeklődött.
Néhány napja jelent meg Sylvia Plath A mindegy öltöny című mesekönyve, amelyet Dániel András rajzai és megjegyzései egészítenek ki.Tomcsányi Árpád a grafikust kérdezte a könyv születésének körülményeiről.
Ana Fruk-kal, a Ferences Világi Rend nemzetközi tanácsának tagjával Szerdahelyi Csongor beszélget.
A Zenés Napköszöntőben korábban már nyilatkozott Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora arról, hogy idén az Országos Tudományos Diákköri Konferencia három szekciójának adnak otthont. Most a szép eredményeket hozó szakmai megmérettetésről készített összefoglalót Tóth János András
Hazánkban 23.000 gyermek van, akik valamilyen okból nem élhetnek vérszerinti szüleikkel. Számukra a nevelőszülő az, aki megteremti a szerető és biztonságos otthont. Az SOS Gyerekfalvak nevelőszülőket keres. Erről beszélget Szlankó Viola gyerekjogi szakértővel Pécsi Krisztina.
Arany- és ezüstmise, megemlékezés a száz éve született egykori szerzetestanárokról és a 10 éve elhunyt legendás tornatanárról. Mindez szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik Esztergomban, a ferences templomban. A jubilánsok közül az aranymisés Orbán Márk portréját vázolja fel Szerdahelyi Csongor.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ingyenesen letölthető matricacsomagot készített egy csevegőalkalmazásra.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Szeghalmi Elemér írónak, újságírónak. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke adta át. Az eseményt követően Veres András püspökkel, a díjazottal és az egyik pályatárssal Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Mivel töltik napjaikat az ezer éve alapított és a közelmúltban teljesen megújult bakonybéli bencés monostorban a közösség tagjai?
A csíksomlyói pápalátogatásra készül csoportvezetéssel Pápai Ferenc erdélyi honismereti vezető. A zarándoklatáról és tevékenységéről, kiadványairól Tóth János András kérdezte.
A szerzetesi fenntartású iskolák és az innováció témában rendeztek a pesti piaristáknál konferenciát.