"Vigyázat! Csalok." - a Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeumának és Műhelyének Rodolfo vándorkiállítása
Napi interjú Az ukrán parlament elfogadta az új ukrán nyelvtörvényt, amely jelentősen csorbítja a nemzeti kisebbségek már meglévő nyelvhasználati jogait. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú Ismét indul a 100 Szóban Budapest történetíró pályázat. Balla Ferenc járt a zászlóbontón.
Napi interjú A Szeged-Csanádi Egyházmegyében aktuális templomépítésekről Nagy Tibor plébánia kormányzót, majd Kiss-Rigó László püspököt Tóth János András kérdezi.
Napi interjú Sumonyi Zoltán egy karcsú kötetben számolt, s elszámolt hajdani kollégáival. Balla Ferenc beszélgetett a költővel.
Eredményt hirdettek a HangHordozók - Énekmondók versenyének döntőjében.
Két baráti horgászversenyt is szerveztek nemrégiben a somogyi megyeszékhelyen.
Napi interjú Havasi József szalézi szerzetes, a magyar rendtartomány korábbi provinciálisa néhány hete töltötte be 90. életévét. Jelenlegi szolgálati helyén, az újpesti szalézi plébánia melletti rendházban kereste fel Szerdahelyi Csongor.
Napi interjú Idén május 18-án rendezik meg a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, melynek mottóját Lukács evangéliumából merítették: „Fölkelek és Atyámhoz megyek”. Marton Zsolt atya a Központi Papnevelő Intézet rektora 12 éve vállal részt a szervezésben, Tóth János András kérdezi őt.
Napi interjú Április végén nyílott az Aquincumi Múzeumban egy időszakos kiállítás, amelyen a mai Magyarország területén föltárt kelta leleteket ismerheti meg a látogató. Balla Ferenc járt a múzeumban.
Napi interjú A napokban nyílott a budapesti Műcsarnokban TÉR///ERŐ II. címmel az Építászeti Nemzeti Szalon. Balla Ferenc a Miskolci Építészeti Műhely munkásságát bemutató kurátorral beszélgetett.
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenyről, illetve a kaposvári Klebelsberg Kupáról Gulyás Lóránt kollégánk készített összefoglalót.
A piarista múlt jelene címmel tartanak könyvbemutatót ma délután a Budapesti Piarista Központban.
Az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén öt színművész kapott életműdíjat.