2019. 06. 07. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

"Az az érzésem, hogy ma inkább Kelet-Európában van szabadság, mint Nyugaton".
Interjú Marc Fromager-val, az üldözött keresztényeket segítő, pápai jogú katolikus szervezet, az ACN volt vezetőjével, a magyar miniszterelnökkel való találkozója után
Marc Fromager több mint 20 éven át volt az üldözött keresztényeket segítő, Aide to the Church in Need nevű, pápai jogú katolikus szervezet legnagyobb, párizsi irodájának igazgatója. Az ACN világszerte 150 országban nyújt konkrét, anyagi-fizikai segítséget, valamint kétévente országokra lebontott részletes jelentést készít a vallásszabadság helyzetéről. Marc Fromager 2017-ben járt először Magyarországon, akkor Háborúk, olaj, radikalizmus - Csapdában a közel-keleti keresztények című könyve magyar kiadásának bemutatójára érkezett, és országszerte előadásokat tartott a témáról. Azóta számos alkalommal hívták meg Budapestre különböző nemzetközi konferenciák előadójaként. Két héttel ezelőtt ismét hazánkban járt, ekkor fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is. Közvetlenül a kétórás eszmecsere után exkluzív interjút adott a Katolikus Rádiónak.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2019. 06. 14.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 06. 13.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 06. 12.
szerda
21:04

Velünk vannak

Tükörkép
A fény felé - Szél Ágnes fotóművésszel
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 06. 11.
kedd
21:04

Velünk vannak

Koszorúk
Tisztességes gaztekergő
Tersánszky Józsi Jenő emlékezete
Stúdióvendég: Szalay Károly író, irodalomtörténész
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Biksza Levente
Gyártásvezető: Varga Zita

2019. 06. 10.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária

Egyszerűbb gyermekkor

Épp ezt az adást nézed
2019. 06. 06.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Hit-vallás
Sztankó Attila műsora

2019. 06. 05.
szerda
21:04

Velünk vannak

Meg nem történt históriák
Szerkesztő: Pál Amanda
Ablonczy Balázs történész, Trianon 100 munkacsoport vezetője

2019. 06. 04.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Párizsi találkozás Afrikával.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 06. 03.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 05. 31.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció - 14. rész
ifjúsági műsor | Téma: Pénz
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 05. 30.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 05. 29.
szerda
21:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi Kállay Ilona borszakértő, aki kapja Plósz Béla, finommechanikai mérnök. Szerkesztő-riporter: Mezei Károly

2019. 05. 28.
kedd
21:04

Velünk vannak

Pályám emlékezete
Folyamatos emlékezet
Stúdióvendég: Korniss Péter fotográfus
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Bólyás János
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter

2019. 05. 27.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 05. 24.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Ahol nappal születnek a csillagok. Fazekas József kard- és késkovács mester, Bonyhád