A Magyar Tudományos Akadémián mutatták be a Ferenc pápa és az ő ideje című, Andrea Riccardi által szerkesztett tanulmánykötet. Az eseményt követően Szent Egyed közösség magyarországi csoportjának vezetőjével és a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatójával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Megújult felülettel jelent meg Pünkösd hétfőjén a Magyar Kurír. Szikora József Kuzmányi István igazgató-főszerkesztőt kérte, hogy mutassa be a Kurír legfontosabb újdonságait.
A kommunista diktatúrában működött nyolc katolikus gimnázium keresztény értékmentő szolgálatáért Magyar örökség-díjban részesült. Ebből az alkalomból Bécser Róberttel, a szentendrei és Szántó Gellérttel, az esztergomi ferences gimnáziumok igazgatóival Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
A budapesti Lengyel Intézetben mutatták be Semjén Zsolt Földön és Égen címmel magyar és lengyel nyelven megjelent könyvét, melyben összefoglalja gondolatait a kereszténydemokráciáról. Tóth János András a kötet szerzőjét a dedikálások után kérte mikrofon elé.
Ferenc pápa és az ő ideje címmel tanulmánykötet jelent meg a pannonhalmi bencés kiadó gondozásában.
A "Szegény anyám, ha látnám", és az "Anya vaja" szerzője, Sándor Erzsi harmadik könyvével jelentkezett a könyvhétre.
A Szűz Mária Látogatásáról nevezett női szerzetesrendnek 1996 óta Budakeszin van a zárdája, melyet a minap felkeresett kollégánk, Szerdahelyi Csongor.
Kiállítással emlékeznek a száz éve született Bessenyei Ferencre és Gábor Miklósra.
Az "Óbudai Nyár" programjairól Rábóczki Zsuzsa szervezővel Pécsi Krisztina beszélget.
Az újrakezdés bajnoka volt a néhány napja 91. életévében elhunyt Havasi József szalézi atya. Szerdahelyi Csongor összeállításával búcsúzunk.
Akiről Szerb Antal az Utas és holdvilág szerzetesét mintázta, ferences szerzetes és költő társ volt. Méltatlan, hogy kevesen ismerik életművét. Most egy új kötet segíthet ebben. Az egyik szerkesztővel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Utolsó Rapszódia - Gyöngyössy Bence producer, rendező, forgatókönyvírót Tóth János András kérdezi.
Egy újságírói és kulturális diplomáciai életpálya, dióhéjban. A párizsi magyar intézet igazgatójával, Havasi Jánossal beszélgetett a francia fővárosban Szerdahelyi Csongor.
A Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő XXIII. János Otthon Názáret Házának udvarára tereprendezés után terápiás célzattal kisállatokat vittek elkerített részekbe, továbbá gyógy – és fűszernövényeket ültettek és kerti padokat helyeztek el. Tóth János András riportja.