Napi interjú A Máriaremetei Kisboldogasszony bazilika kertjében rövid nyári szünet után folytatódik a Templomkerti Esték előadássorozata. Tóth János András kérdezte Esterházy László kanonok, esperes plébánost.
Napi interjú Bankkártyás perselyt állítottak fel a budapesti jezsuita templomban, Magyarországon elsőként. Hámori Kinga kérdezte Horváth Árpád templomigazgatót.
Napi interjú Jövő héten lesz a tizennyolcadik Kárpát-medencei Háló tábor, a programokat a Keresztény Nagykorúság témájában állították össze. Bajor Ervint, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Család munkacsoportjának tagját Tóth János András kérdezte.
Már lehet jelentkezni önkéntes munkára a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
A II. Építészeti Nemzeti Szalon Fényarchitektúra című részkiállításának megnyitója.
Sport, katonai, horgász és erdőjáró. Ilyen táborokból is választhattak idén a somogyi gyerekek és persze szüleik.
Balázs Istvánnal, az Animus Kiadó nyugalmazott alapítójával Balla Ferenc beszélget.
A magyarországi deportálások 75. évfordulójára sajátos kiállítást szervezett a 2B Galéria.
Napi interjú A Magyar Vöröskereszt folyamatosan szervez többféle elsősegély tanfolyamot. A segítségnyújtásról és a képzési lehetőségekről Tóth János András a Magyar Vöröskereszt felnőttképzési és vizsgakoordinátorát, Truczka Enikőt kérdezte.
Napi interjú Megjelent Böjte Csaba füves könyv sorozatának utolsó kötete, „A lélek lélegzetvétele”. Hámori Kinga beszélgetett a ferences szerzetessel.
Napi interjú A múlt hét végétől látogatható a budapesti X. kerület Kőbánya új helytörténeti múzeuma. Balla Ferenc járt a megnyitón.
Napi interjú Közel a bel-budai Duna-parthoz, a régi Tabánt ábrázoló képekből nyílt tárlat a XVIII. század második felében eredetileg vendégfogadónak épült Virág Benedek Házban. A napsütötte Tabán címmel létrejött kiállításról Lájer Vera művészettörténészt kérdezte Tóth János András.
Napi interjú Az egypártrendszer idején működött nyolc katolikus gimnázium szerepéről a kecskeméti és pesti piarista gimnáziumok korábbi tanárával, Farkas István atyával Szerdahelyi Csongor beszélgetett, abból az alkalomból, hogy ezek az iskolák június 22-én Magyar Örökség-díjban részesültek.