- Kihelyezett mérnökképzést indít Erdélyben a Debreceni Egyetem
- Búcsút tartott egyházmegyénk
- Bulgáriában öregbítette Kalocsa hírnevét a Bokréta Népművészeti Egyesület
- Finisben a hartai Őrült hajók versenyének előkészületei
- Petőfi Sándor halálának 170. évfordulóján megemlékezést tart a Kiskőrösön
- Kerékpáros és kenu túrán jártak a Szent István Gimnázium diákjai
- Felvételt hirdet a Szent László Szakkolégium
- Ingyenes melanoma szűrés lesz a kerekestelepi strandon
- Tanítsunk Magyarországért tábor Debrecenben
- Az ötvenedik Virágkarnevál érkezik
- Közlekedési eszközöket áldanak meg a Szent István király templomnál
- Lovas napot rendez Dunaszentbenedeken, a fogathajtó versenyekkel a főszerepben
- Alföldi Róbert nyitotta meg a 42. hajósi képzőművészeti alkotótábor munkáiból összeállított kiállítást
- Fajsz is érdekelt a Virágos Magyarországért pályázatban
- Együttműködik a Partiumi Keresztény Egyetemmel a DE
- 12 férőhelyes bölcsődét alakítanak ki Hajdúnánáson
- Italkülönlegességek és koncertek a soltvadkerti sörfesztiválon
- A Népviselet és a Tánc napját ünnepli Hajós
- Megújulnak az egyetemi bejáratok
- Emlékpadokat avattak Hajdúböszörményben
- Több ezer zarándokot várnak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújára
- Véget ért a 12. Campus Fesztivál
- Átalakul a foktői fokhagymafesztivál, leköszönt a település első embere
- Vidám hangulatban telnek az Ordasi nyári esték, megújul a közösségi rendezvényház
- Tókönyvtár várja a strandolókat Soltvadkerten
- Augusztusban adhatják át a tájházat Foktőn
- Javában tart a Campus Fesztivál
- Írók táboroztak Hajdúböszörményben
- Fiatal hölgyeknek, lányoknak szerveztek nyári tábort Debrecenben
- Megnyílt a tavaly egyetemi tulajdonba került mádi Grossmann ház
- 21. falunapját üli meg Homokmégy
- Kembe Sorel tartott előadást a felzárkóztatásra és az esélyegyenlőségre irányítva a figyelmet
- 1 tonna állateledel és 60 ezer forint gyűlt össze a kalocsai kutyamenhely javára
- Nagy sikert aratott a II. Kiskőrös feszt ezres tömeget mozgatott meg a rendezvény
- Egyhetes nyári tábor a Természettudományi és Technológiai Karon
- Újabb szakaszon kap aszfaltburkolatot a Bayk András kert egyik
- Értékelte polgármesteri ciklusát Soltvadkert első embere
- Ismét benevezett a Virágos Magyarországért Mozgalom pályázatára Ordas
- Stabilizálják Józsán a földutakat
- Egy régi diákhagyományt elevenítettek fel
- A kalocsai kutyamenhely gondozói is segítették a mozgássérült állatvédőt.
- Megújul a faluház Bátyán, a csatornavíz elvezető rendszer szinte a finisben.
- Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája indult.
- Két újabb Lendület kutatócsoport alakult Debrecenben.
- Két óra alá csökkentenék a vonatok menetidejét Debrecen és Budapest között
- Sajtófotó Kiállítás Debrecenben
- Átadták a záportározót Soltvadkerten, jövőre fellendülhet a turizmus a településen
- Kiváló minőségű a Kalocsán is fogyasztott Barákai víz
- Természettudományi nyári tábor a Debreceni Egyetemen
- Újjáéled a salakmotorsport Debrecenben
- Nívós koncertek várhatóak a Bajai Halászléfőző fesztiválon a Quimbyvel az élen
- Elkezdődtek a beruházások az üdülőtelepen a Szelidi-tónál, dübörög a munka Dunapatajnál
- Kutyatáp gyűjtést szervez a kalocsai menhely
- Pályázatok révén újult meg a polgármesteri hivatal Bátyán, több szálon futnak beruházások
- Csaknem félezer program a Campus Fesztiválon
- Elültették az Aranycsapat Emlékfáját Debrecenben
- Irie Maffia, Tankcsapda és a Jetlag is megfordul a Kiskőrös Feszten
- Útburkolat javítást végeznek Kalocsa több pontján egy különleges technológiával
- Hatvan új parkolót létesítenek Debrecenben
- Jelentős tananyag átalakítás zajlik a Debreceni Egyetemen