- Görögtűz és fáklyás felvonulás szerepel a Szent István Napok programjai között.
- Energetikai fejlesztésekbe kezdett Fajsz, fellendülhet a turisztikai élet.
- Közös kutatásokba kezd a Debreceni Egyetem és a Magyarságkutató Intézet
- Boldogasszony vándorkiállítás Debrecenben
- Gál Mihály festő tárlata látogatható Kalocsán.
- A Republic együttes és téglakiállítás várja a közönséget a szakmári falunapon.
- Világújdonság a hallásjavításban Debrecenben
- Augusztus 18-án kezdődök a katolikus Belépő tábor
- Parkoló pályára kerültek a vízvezeték rendszerek felújítását szolgáló pályázatok
- Uszoda felújításba kezdett Császártöltés, épül a sváb értéktárház
- 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport az idei virágkarneválon
- Farmer Expó kezdődik holnap
- Több fejlesztésbe fogott Hajós, a Város napját ünnepli a település
- Jövőre is folytatódik a Lovas nap Dunaszentbenedeken
- Készülhet a Debrecen és Békéscsaba gyorsforgalmi út tanulmánya
- 10.000 feletti új diák kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen
- Lángossal egybekötött véradásra készül a kalocsai Vöröskereszt.
- Kiosztották a Géderlakért kitüntető díjakat és elismeréseket.
- Végéhez közeledik a zöld város program Debrecenben.
- Kezdődik a karneváli hét.
- Csáki Ildikó szalmafonó népi iparművész munkáiból nyílt kiállítás Foktőn
- Célegyenesbe fordultak a TOP pályázatok Fajszon
- Felélénkült az albérlet piac Debrecenben is
- Idén is megrendezték a Szent Damján tábort
- A Se veled, se nélküled című darabot állítják színpadra Solton
- Semmelweis napot ünnepelt a kalocsai Szent Kereszt Kórház
- Haladnak a munkálatok az Attila téren
- Jövő héten FarmerExpo
- Tanítsunk Magyarországért! program Debrecenben is
- Érvénytelen a Dósa nádor tér felújítására kiírt közbeszerzés
- Vízmosatási munkálatok végeznek Kalocsán és a kistérségében
- Tartalmasan és mozgalmasan telt a nyár a kalocsai néptáncosoknak, Montenegróban is megfordultak
- Új személy foglalta el az igazgatói széket a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban
- Hullott a díjeső a fajszi Jakab napi falunapon, hangos sikert aratott a rendezvény
- Tábort szervez az egyetemi lelkészség
- Újabb forrásokat fordít a debreceni önkormányzat járdák felújítására
- Tartalmas fesztivált tudhat a háta mögött a Bokréta Népművészeti Egyesület
- Falualapítók ünnepére készülődik Császártöltés
- Már készülődik Debrecen a jubileumi 50. Virágkarneválra
- Jövő hétvégén rendezik meg a nyolcadik Hajdúsági Expót
- Megkezdte 92. tanévét a Debreceni Nyári Egyetem
- A Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb külföldi diák
- A magyar Forrest Gump jótékonykodik a IX. Szelidi-tó futáson
- Javában zajlik az Ordasi Alkotótábor, egyre több az új arc
- Nincs nyár a Szittyótéri X. Halászléfőző fesztivál nélkül
- Kormorán és Csenki Attila szórakoztatja a közönséget a XX. Géderlaki Falunapon
-Közös kutatásokba kezd a Debreceni Egyetem és a Magyarságkutató Intézet
- Több személyi változás történt a Debreceni Egyetem Klinikai Központban
- Kihelyezett mérnökképzést indít Erdélyben a Debreceni Egyetem
- Búcsút tartott egyházmegyénk
- Bulgáriában öregbítette Kalocsa hírnevét a Bokréta Népművészeti Egyesület
- Finisben a hartai Őrült hajók versenyének előkészületei
- Petőfi Sándor halálának 170. évfordulóján megemlékezést tart a Kiskőrösön
- Kerékpáros és kenu túrán jártak a Szent István Gimnázium diákjai
- Felvételt hirdet a Szent László Szakkolégium
- Ingyenes melanoma szűrés lesz a kerekestelepi strandon
- Tanítsunk Magyarországért tábor Debrecenben
- Az ötvenedik Virágkarnevál érkezik
- Közlekedési eszközöket áldanak meg a Szent István király templomnál
- Lovas napot rendez Dunaszentbenedeken, a fogathajtó versenyekkel a főszerepben