2019. 08. 12. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül
E. Szabó Zoltán pedagógus, nyugdíjas főiskolai tanár, festőművész
Szerkesztő: Fábián István
E. Szabó Zoltán gyermekkorát Endrődön töltötte, Szeghalmon járt gimnáziumba. Bár gépészmérnöki álmai nem valósultak meg, mert a rendszer 57-ben nem engedte, mégis gazdagon alakult az élete.
Riportalanyunk Szarvason lett tanítóképzős, a Szegedi Tanárképző Főiskolán rajz és ének-zene szakos tanári-, majd a a Tisza-parti Tudományegyetemen pedagógia szakos oklevelet, később egyetemi doktori fokozatot szerzett. Tanári pályáját Orosházán kezdte, a Szegedi, majd a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán folytatta, és Békéscsabán fejezte be, ahol a rektorhelyettesi székben is ült.
Festőművészként alkotásai Európán kívül Észak- és Dél-Amerikába, sőt Új-Zélandra is eljutottak. 46 országban járt tanulmányúton tanárként, festőként vagy operatőrként. A Békéscsabán élő E. Szabó Zoltánt nyolcvanon túl is a természet, a Föld és az élet szeretete táplálja.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2019. 08. 19.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A Jedraszewski érsek elleni támadások hátterében az áll, hogy "a gender-ideológia támogatói megpróbálják kierőszakolni, hogy az általuk választott életstílust egyenrangúnak, és mindenekelőtt erkölcsileg helyesnek tekintsük".

2019. 08. 16.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2019. 08. 15.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Úton, útfélen
Futás a Margit-szigeten
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára

2019. 08. 14.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2019. 08. 13.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2019. 08. 09.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Tayler Patrick

2019. 08. 08.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Ha elfárad a lélek, megszólalnak a szerveink. Hogyan hatnak a testre az érzelmek, lelki megrázkódtatások? Erről beszél dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2019. 08. 07.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga

2019. 08. 06.
kedd
11:04

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 08. 05.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Mi, közép-európaiak nem valami ellen építünk fel egy modellt, ezért Orbán Viktor joggal emelte ki, hogy az úgynevezett illiberalizmus lényege nem más, mint a keresztény szabadság.

2019. 08. 02.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: A XV. Augenblick Mal! gyerek- és ifjúsági színházi fesztivál Berlinben (Vidovszky György)

2019. 08. 01.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Látóhatár
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gyerekegyetemén járunk.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2019. 07. 31.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Téma: A Te hangodat ismerem - zeneterápia a koraszülött intenzív osztályon (Hazay Tímea)

2019. 07. 30.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea
Jálics Kingára emlékezünk a vele készült beszélgetéssel.

2019. 07. 29.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül. A ferencesek bölcsőjéről, az Assisiben található Porciunkula-kápolnáról és fölé épült Angyalos Boldogasszony-bazilikáról Varga Kapisztrán atyával beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő Elek Judit Sára.