Napi interjú Megnyílt Simon András grafikusművész életmű-kiállítása. A művésszel Hámori Kinga beszélget.
Napi interjú Smart city - okos város. Ez volt a témája annak a bemutató sornak, amelyen zömmel középiskolás diákok adtak számot, mit tanultak, s mit gondoltak, álmodtak hozzá a jövő városához. Balla Ferenc járt a Kossuth Klubban.
Napi interjú A 30 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat létrejöttében kulcsszerepet vállaló Kozma Imre atyát Tóth János András kérdezte.
Napi interjú Két budapesti kerület, a 8. , s a 11. bölcsöde pedagósai tanulták a zenei képzés mesterségét az elmúlt hét végén. Balla Ferenc tartott velük.
A ferences közoktatási intézmények közel kétszáz pedagógusa vette birtokba két napra a hét elején a Mátraverebély-szentkúti Nemzeti kegyhelyet.
Napi interjú A Hagyományok Háza Mikházán rendezte meg első szabadegyetemét. Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját telefonon kérdezte Tóth János András.
Napi interjú Növényi festés a néphagyományban – A székely festékesektől a bengáli patachitráig címmel nyílt kiállítás a Hagyományok Házában. Balla Ferenc járt a Vizivárosban.
Napi interjú Hogy a kis-és nagykamaszoknak titkaik vannak, arra a magunk múltjából is emlékezhetünk. De hogy az egy esztendős kicsik is mennyi rejtélyt hordoznak, többek között azt kutatják a Középeurópai Egyete, tudósai. Balla Ferenc járt a laboratóriumukban.
Napi interjú Szeptember 14-22. között lesz a XIII. Ars Sacra Fesztivál melynek idei mottója: „Legyenek mindnyájan egyek.” Dragonits Mártával és Kolek Ildikóval arról is beszélget Hámori Kinga, hogy hogyan válogassunk már most a sok értékes és ingyenes program között.
A Kasztner-vonat 1944. június 30-án indult el Budapestről, hogy a deportálások ellenére váltságdíj fejében néhány száz zsidó elhagyhassa Magyarországot.
A közelmúltban jelent meg Sári László Dilettánsok történelme című könyve.