Mennyire sűrű a KÉSZ szervezetek hálózata? Milyen feladatok járnak az elnöki munkával?
A Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont a World Press Photo pályázat győztes műveit bemutató kiállításnak.
Az ELTE Alumni programok ebben az évben is folytatódnak. Szeptember 26-án a felújítotttott Bibó István szakkollégiumot ismerhetik meg az érdeklődők. Pataky Csillával, az ELTE Alumni Központ vezetőjével Pécsi Krisztina beszélget.
Szeptember 22-én, az idei Ars Sacra Fesztivál zárónapján 10 órakor a margitszigeti Nagyréten szentmisét tartanak a Párbeszéd Háza, a NEK2020 és a Fővárosi Önkormányzat közös szervezésében. A különleges alkalomról a szentmisét bemutató Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetest Fábián Ádám kérdezte.
Mosonmagyaróvártól néhány kilométerre, a Szigetközben található Máriakálnok, amely kicsiny, de annál kedvesebb kegyhely. A kegyszobor és a kápolna történetéről a szentélyt éppen takarító hölgynél, Frauhammer Józsefné Nusinál érdeklődött Szerdahelyi Csongor.
A Szent Jeromos Bibliatársulat fő célkitűzése a kezdetektől fogva, hogy mindenkihez eljuttassa a szentírást. A Bibliatársulat részt vesz a Katolikus Társadalmi Napokon.Tóth János András a Szent Jeromos Bibliatársulatot alapító ügyvezető elnökét, Tarjányi Bélát kérdezi.
Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szeptember 14-én az Országházban. Az ünnepi kongresszuson többek között beszédet mondott Erdő Péter bíboros, Orbán Viktor miniszterelnök. Az elhangzottakról a helyszínen többeket megkérdezett Szerdahelyi Csongor.
A Kárpátaljai Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat együttműködéséről Nyíri Kata számol be.
A rendszerváltozás 30. évfordulója alkalmából előadás sorozatot indít az Antall József Baráti Társaság. A csütörtöki rendezvényen a Nemzeti Kerekasztal-megállapodásról lesz szó.
Százhúsz éve telepedtek meg hazánkban a Ferences Mária Missziós Nővérek.
33 szentünk, 42 boldogunk és 18 oltárra emelési várólistán lévő példaképünk van. Hányat ismerünk közülük?
Mi a múzeumpedagógus feladata, és hogyan valósul meg mindez a Ludwig Múzeumban.
75 évvel ezelőtt bővítették a Havas Boldogasszony-plébániatemplomot az első kerületi Krisztinavárosban. A templom szentélye egyedi technikával lett odébb helyezve.
Az Eötvös József Napra ma délután kerül sor az ELTE Eötvös Collégiumában, ahol a 125. tanulmányi évet nyítja meg Horváth László igazgató. Vele beszélget Pécsi Krisztina.
Szekszárd Remete-kápolnájának búcsúját vasárnap, vagyis Kkisboldogasszony napján tartják. A város határában lévő műemlékről és a hozzá kapcsolódó hagyományokról a kápolna egyik gondozójával, Szilvácsku István mérnökkel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.