2019. 09. 27. 07:50
5 perc
publicisztika
Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Puskás-díj
Zsóri Dániel a szerencse fia, ezt tudjuk idén február óta, amikor látványos hátravetődéssel rúgott egy gyönyörű gólt a Fradi kapujába. Hátulról jött a labda olyan fejmagasságban, amit ahelyett, hogy levett volna, kapásból, hanyatt vetődve bal belsővel bevágott a kapu jobb sarkába. A választott forma meglepetésszerűsége, tökéletes kivitelezése és sikeressége adja e gól nagyszerűségét és esztétikai szépségét. Mert, akit a futball szele életében valaha is megcsapott, az ilyen szép gólt látván eltátja száját, majd ha becsukta, csettint egyet, hisz a futball lényege a gól, még ha kicsi, csúnya, nehezen bepréselt vagy öngól is. De ha adódik egy szép gól, akkor a futball szépsége megemelkedik s joggal mondhatom egy ilyen nem mindennapos gólnál, hogy immár esztétikai élmény ér minket,a gól szépsége nem csak értelmünket érinti, de érzelmileg is felfokozott állapotba kerülünk, mert olyat éltünk át, ami ritka és ritkaságán túl is gyönyörű.
Azt mondom, nem mindennapos, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a FIFA által hazai kezdeményezésre indított, ebben az évben Puskás-díjjal kitüntetett legszebb gól lett, amit Zsóri Dániel ily módon berúgott. A legszebb három gól között messze övé volt a legszebb, a világhírű Messi gyönyörű perdítése sem volt hozzá fogható, amely fineszes gól volt, szép gól volt, de hiányzott belőle az esztétika emelkedettsége.
Aki már faragott egy csodálatos szobrot, az tud faragni még több csodálatosat. Aki elkészített egy semmihez sem hasonlítható finom ételt, az képes erre máskor is. Aki már megtervezett egy semmihez sem hasonlítható, gyönyörű épületet, az, ha kell, tud ilyent tervezni máskor is. Aki ilyen szép gólt tud rúgni, az bizonyára rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek lehetővé teszik számára a teljesítmény reprodukálását. Nos, ez az, ami nem igaz. Zsóri Dániel most 18 éves, fiatal futballista, focizhat még húsz évig és lehet, hogy soha többet az életben nem tud ilyen szép gólt lőni, akárhogyan összeszedi magát, mert ez a gól, ez a pillanat egyszeri és megismételhetetlen volt. Nem egy élet munkájának a beteljesedése, hanem a tehetség egyszeri és nem feltétlen megismételhető megmutatkozása. Az a fiatal – mondhatom pofátlan merészség – amely a bajnokcsapat ellen a meccs hosszabbításában, lesz, ami lesz alapon tett kísérlet. A lehetetlen megkísértése annak bizonyítására, hogy egy a tízmillióhoz, de mégis sikerülhet.
Sokan mondják, ez véletlen, de nem hiszek a véletlenben, a véletlennek tűnő dolgok mindig okszerűek, mint ez a gól is, amelyben a transzcendencia jelenik meg. Ez a gól átlép, transzcendál a megszokott tényeken, miszerint az ilyen előrevágott labdák nem lekezelhetők, átszállnak a csatár feje felett, de ha nem, akkor nem tudja leszerelni, elpattan tőle, vagy ha nem pattan el, nem tudja kapura lőni, mert a hátvéd leszereli vagy ha mégis lőni tud, a lövés erőtlen és a kapus kivédi. Ezektől a megszokott eshetőségektől eltér Zsóri gólja, mert átlép a megszokotton. Ez a gól megemeli a futballt, mint játékot, esztétikussá nemesíti, ha nem lennék túl profán, akkor azt mondanám: az Isten megunta a magyar foci megszokott színvonalát és teremtett egy gyönyörű gólt s erre választotta ki Zsóri Dánielt, egy nyeretlen kétévest, egy szűz kezet (helyesebben szűz lábat), akinek ez az első gólja a Nemzeti Bajnokságban.
Ezzel a góllal a Jóisten jelezte, hogy így is lehetne, ha megpróbálnánk a megszokott alibi foci helyett a végtelenség akarására törekedni, mert bármit csinálunk az életben, csak akkor érdemes csinálni, ha bennünk van a végtelenség akarása. Zsóri Dániel gólja ennek a jele, s az már csak hab a tortán, hogy a román sportnapilap a díj átadását követő napon már közölte, hogy román futballistáé a Puskás díj, mert Zsóri Arad megyében egy kis magyar faluban nőtt fel, s ahogy maga nyilatkozta, annyira román, hogy még románul sem tud.
Ez a román kapaszkodás már csak arra jó, hogy visszatérjünk a földre a magasságból, hogy újra érezhessük, nix esztétika, nix transzcendencia, itt folytatódik az irigység és folytatódik kisszerű futballunk is. Zsóri Dániel gólja hirtelen felvillant Szupernova volt, amely már elhamvadt s maradnak a megszokott Fekete lyukak.
De azért ennek a srácnak ne felejtsünk el gratulálni!