Az állatok világnapjához kapcsolódva állatmentő bemutatót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Napi interjú A 777blog.hu oldalát olvasva bukkanhatunk egy hirdetésre, melyben önkénteseket keresnek kreatív grafikai munkára. Ennek kapcsán érdeklődött Tóth János András a jelentkezéseket fogadó szerkesztőnél, Lábánné Hollai Katalinnál.
Napi interjú A Nagymarosi Ifjúsági Találkozóról Hadi Ritát, a szervezőbizottság tagját Tóth János András kérdezte.
Napi interjú Tán a legféltettebb kmincseit tárta az érdekődők elé a múlt hétvégén az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Könyvtára. Balla Ferenc járt ottan az első napon.
Országszerte egymást érik ezekben a napokban a falunapok, a nyárbúcsúztató-őszköszöntő rendezvények
EUnderground Fesztivál - Ellenkulltúra 1945-1989 között Kelet-Európában
Joseph Ratzinger Hit, igazság, tolerancia című kötetének a nyáron jelent meg második kiadása.
Napi interjú Idén is Bringázz a munkába! A hamarosan záruló kampányról Madocsai Bea először Révész Máriuszt, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost, majd a Magyar Kerékpárosklub szóvivőjét, Halász Áront szólaltatta meg.
Napi interjú "Lélektánc" - Vedres Csaba zeneszerző zongoraművész és Gyermán Júlia koncertje szeptember 19.-én csütörtökön a budapesti Józsefvárosi Galériában lesz hallható. Balla Ferenc kért előzetest a művésznőtől.
Napi interjú A Bajor Gizi Színész Múzeum termeiben látható a 100 esztendeje született Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós életművét bemutató kiállítást filmevítések egészítik ki. Balla Ferenc érdeklődött a programokról.
Napi interjú A székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeumban folytatódik a Játék Szalon isemerterjesztő előadássorozat. Farkas Zsuzsa fotótörténész előadásában arról mesél majd, hogy a 19-20. század fordulóján hogyan változik meg a gyermekek fényképészeti ábrázolása.
A közelmúltban jelent meg Jolsvai András Nincsen számodra hely című regénye.
Az utca nem játszótér - A gördeszkázás története Budapesten, 1978 és 2019 között. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Deák17 Galériában.
106. életévében, a közelmúltban elhunyt Pottyondy Zsófia, aki az Új Ember katolikus hetilapnál dolgozott 1947 és 2007 között.