Baliga Kornél és Kőnig Tamás építészekkel a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógáról Szerdahelyi Csongor beszélget.
Boldogasszony kiállítás Rómában. Szász Jenővel a Nemzetstratégiai Intézet elnökével Jánosi Dalma beszélget.
Három olyan egykori ferences kolostor van az országban, amelyben ma zeneiskola működik. Kecskemét, Szigetvár és Tolna ilyen települések. Ez utóbbi város plébánosával beszélgetett Szerdahelyi Csongor, akitől azt is megtudta, hogy miért hord olykor sárga zoknit.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat második alkalommal tartott szakmai napot az Elfeledett Gyermekekért a lelki egészség világnapján. A konferencián a felnőtteket gyógyító Dr. Makara Mihály hepatológus főorvos is előadást tartott, Tóth János András először őt kérdezte.
Punk Gemmával, az érdi Regina Mundi ciszterci monostor 1946 óta hivatalban lévő apátnőjével Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Szijjártó Katalin vizitációs nővérrel Budakeszin Szerdahelyi Csongor beszélget.
Az Országos Széchényi Könyvtár kamaratárlattal emlékezik a közelmúltban elhunyt Sára Sándorra, a kétszeres Kossuth-díjas rendező-operatőrre.
A média fiataloknak szóló hatását elemezték az előadók a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett nemzetközi konferencián. A rendezvény egyik előadója Baracsi Katalin interjogász volt. Vele beszélget Pécsi Krisztina.
A közlekedés zöld fordulatában meghatározó szerepe lesz az e-autózásnak - jelentette ki dr. Mosóczi László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával Fábián István beszélgetett.
II. András magyar király vetette keresztes hadjárat emléke mind a mai napig eleven egy szentföldi, melkita rítusú keresztény falu népében. A falu templománál szeptember 28-án felállított emlékmű alkotójával és az egyik magyar főpásztorral a helyszínen Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Izrael északi részén van egy színtiszta katolikus falu, melynek lakói II. András keresztesei utódjának tartják magukat. A magyar király által irányított hadjárat 800. évfordulóján, szeptember 28-án emlékművet avattak a falu központjában. Latorcai Csaba államtitkárral Szerdahelyi Csongor beszélgetett
Ünnepélyes keretek között tartották Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóját.Nyíri Kata összeállítása.
Van egy település a mai Izrael északi részén, ahol a lakosság ma is a magyar keresztesek leszármazottjaiként tartja számon magát. A Szent Sír lovagok kezdeményezésére itt avattak emléktáblát szeptember 29-én. A magyar zarándokok vezetőjével Spányi Antal püspökkel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár a Vatikánba látogatott múlt héten. Jánosi Dalma kérdezte őt a magyar kormány és a Vatikán közös céljairól, valamint a véleménykülönbségeiről.