2019. 10. 21. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Pannonhalmi gyermekvédelmi szimpózium - Juhász-Laczik Albin OSB
Sándor István emlékhely - Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök
Országos Karizmatikus Találkozó - Kunszabó Zoltán állandó diakónus
Mai műsorunkban visszatekintünk a pannonhalmi gyermekvédelmi szimpóziumra: Hogyan léphetünk ki az elhallgatás csendjéből, amikor hatalmi visszaéléseket tapasztalunk, és milyen szerepe lehet ebben a médiának?

Két meghívót is hallanak: pénteken Rákoskeresztúri Új köztemetőbe a boldog Sándor István emlékhelyhez,
szombaton pedig a Jégpalotába a karizmatikus találkozóra várják hallgatóinkat.

Boldog Sándor István emlékhelyének ünnepélyes avatására és mártírtársai újratemetésére 14 órakor kerül sor a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál.
Ezt követően az érdeklődők az ereklyék felkutatásáról szóló előadáson és filmvetítésen is részt vehetnek.

Országos Karizmatikus Találkozó: 26-án, e hét szombatján 9 órakor kezdődik a gyülekezés, dicsőítés a negyedik kerületben, a Homoktövis utca 1. szám alatt a Jégpalotában.

A műsor további adásai

2019. 10. 28.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2019. 10. 25.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 10. 24.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János

2019. 10. 23.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 10. 22.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2019. 10. 18.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 10. 17.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: 1. Dvorszky Hedvig: Berlázs Melinda zenetörténésszuel beszélgetünk pályafutásáról. 2. Pál Amanda és Paár Ádám

2019. 10. 16.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 10. 15.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 10. 14.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2019. 10. 11.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 10. 10.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró<br>Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter<br>Fiatal színészek sorozat XV. | Vendég: Tasnádi Bence

2019. 10. 09.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2019. 10. 08.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2019. 10. 07.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Szent Mihály plébánia búcsúja (Daubner Tibor, Fábry Kornél)
Jog és Erkölcs – Erdő Péter bíboros
25 éves hazánkban az Antióchia közösség (Bittsánszky Sári és János)