2019. 10. 28. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Magyar családok a viharkárosultakért címmel több, mint két hónapja tette közzé felhívását a Magyar Református Szeretetszolgálat. A felhíváshoz civil szervezetek, közéleti személységek, művészek, tudósok és sportolók csatlakoztak, az általunk szervezett rendezvényeken pénzgyűjtést tartottak, és most az eseménysorozat lezárására gálaestet rendeznek. A gálaesten közreműködő művészekről és programtervről Tóth János András érdeklődött.

Belső Terek Mesterei címmel kettős kiállítás nyílt a Vigadó épületé-ben. A kiállítások kurátorát: Láng Juditot, Patronus Arts-díjas belsőépítészt és a Magyar Belsőépítész Egyesület elnökét arról kérdeztük, miben hozza közel a mostani tárlat a belsőépítészek titkos világát. A tárlaton Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, designer, restaurátor, műemléki restaurátor szakértő alkotásai is kiemelt helyet kaptak.

Könyvjelző rovatunkban Nyitrai Tamás Hamvas-kutató meséli el mi indította el benne a gondolatot, hogy bedekkert ír Hamvas Béla Karnevál című regényéről és világirodalmi kapcsolatainak világáról. A Hamvas Béla Karneváljának világirodalmi előzményei című kötetben Dante Isteni színjátéka, Cervantes Don Quijoteja, Sterne Tristram Shandyje és Dosztojevszkij Ördögök című regénye is megtalálható.

A műsor további adásai

2019. 11. 04.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 11. 01.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Mindenszentek napján témáinkról: • nemzetünk kegyeleti helyén, a Fiumei Úti Sírkertben jártunk; • Kultúrmorzsák rovat; • a Népi Iparművészeti Múzeum kiállítása a felvidéki népművészet kortárs kincseiről.

2019. 10. 31.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2019. 10. 30.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: A nagy könyvlopás @Szentendrei Képtár (Árvai Mária, Véri Dániel) | Silence Book - Trojka Színházi Társulás (Sipos Vera) | Kultúrmorzsák

2019. 10. 29.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Don Quijote a Csokonai Színházban
Kisjátékfilm Kucsera Ferencről
Kultúrmorzsák

Épp ezt az adást nézed
2019. 10. 25.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 10. 24.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2019. 10. 23.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Nobuyoshi Araki @Mai Manó Ház (Baki Péter) | Meybahar (Kopcsik Márton) | Markó-Valentyik Anna - Junior Prima

2019. 10. 22.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2019. 10. 21.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 10. 18.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Palettánkon szerepel a Vasúttörténeti Park, a Junior Prima díjas Dér Zsolt valamint a Bélyeg Múzeumi délutánok következő előadása, Balázs János zongoraművész koncertje és Hajdu Klára új dala. Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 10. 17.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 10. 16.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Budafoki Dohnányi Zenekar 2019/20-as évad (Hollerung Gábor) | 9. Mozinet Filmnapok (Böszörményi Gábor) | Kultúrmorzsák

2019. 10. 15.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Malter Filmfesztivál Debrecenben
Budapesti Illusztrációs Fesztivál
Kultúrmorzsák

2019. 10. 14.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos