2019. 11. 25. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Faludi Nemzetközi Filmszemle, Könyvjelző: Az új gondolatolvasók, Bábadvent
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
A Faludi Nemzetközi Filmszemle a magyar jezsuita rendtartomány által huszonkét éve létrehozott filmszakmai rendezvény, melyhez tizedik éve fotópályázat is társul. A szemle idei mottója a HÍVÁS. A szemlén a filmes zsűrit Almási Tamás, Karl Markovics és Ujj Mészáros Károly alkotják, valamint Lázár Kovács Ákos, aki Tóth János Andrásnak adott interjút.
Russel Poldrack Az új gondolatolvasók című könyve kapcsán Keresztes Attilával, az ELTE, Kognitív Pszichológia Tanszékének és Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársával merültünk el az agykutatás érdekességeiben, pl. hogy az agyunkkal gondolkodunk az agyunkról az agyunk által kigondolt technikákkal.
Rádi Sándorral, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnökével a december 1-én kezdődő Bábadvent előadássorozatáról beszélgettünk. A Párbeszéd Házában három adventi vasárnapon 16 órakor láthatják az érdeklődők a betlehemes
bábjátékokat.

A műsor további adásai

2019. 12. 02.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Keresztesi József mesekönyve, a Veszprémi Petőfi Színház közösségi programjai, Ópiumkeringő a Pesti Magyar Színházban Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 11. 29.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerk.: Tóth J. András; zenei szerk: Peresztegi Attila Fekete Ildikó a Kárpát-medence hímes tojásairól írt könyvet; A MÁV Szimfonikus Zenekar minikoncertjei; Kultúrmorzsák

2019. 11. 28.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 11. 27.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Partvonal Műhely (Quintus Konrád, Holczinger Szandra, Pomlényi Attila) | Az időmanó adventje (Horváth Réka) | Gospel Advent (Tóth Mihály)

2019. 11. 26.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Azt hiszem - összművészeti előadás Pilinszky verseire
17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál
Adventi filmes délutánok Debrecenben

Épp ezt az adást nézed
2019. 11. 22.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Molnár Piroska színművésznő és Pósa Zoltán író, költő beszél munkássága alapvető eseményeiről, mozgatóiról. Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 11. 21.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2019. 11. 20.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Szép csendben (Nagy Zoltán filmje) | Szabadszínész.hu (Lengyel Tamás) | Czakó Gábor: A kert - műsorajánló

2019. 11. 19.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 11. 18.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 11. 15.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Szabó Csilla

2019. 11. 14.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2019. 11. 13.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Élő gyűjtemény @MNG (Szeifert Judit) | IV. BuSH fesztivál (Somló Dániel) | Kultúrmorzsák

2019. 11. 12.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
A V4-es országok és a rendszerváltás - konferencia Váci Dunakanyar Színházban
Kárpát-medencei Magyarok Zenéje - gálakoncert a Pesti Vigadóban
Kultúrmorzsák - programajánló

2019. 11. 11.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos