2019. 12. 10. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Koszorúk
A Semmi Kéz
In memoriam Tandori Dezső író, költő, műfordító
Stúdióvendég: Doboss Gyula irodalomtörténész
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Csák Éva és Molnár Dénes
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
2019 decemberében lett volna 81 esztendős az idén februárban elhunyt Tandori Dezső. Életműve roppant gazdag, sőt mondhatjuk róla, hogy civil életéből is művészetet csinált - madárneveléssel, verébgondozással, lóversenyzéssel, gombfocicsapattal és játékmedvékkel. Óriási műveltsége és pompás humora volt. Állandóan rajzolt, firkált, ezek a képzőművészeti elhajlások is belekerültek műveibe. Nyelvművészete Arany János-i mértékkel mérhető, létfilozófiai kérdésfelvetései a legmélyebbre ásó bölcselőkéivel vetekednek. Sűrített versei olykor nehezen érthetőek/érezhetőek, de megéri a fáradságot közelebbi kapcsolatba kerülni velük. Bűnregényei és esszéi olvasmányosabbak, érdemes ezekkel kezdeni az ismerkedést.

A műsor további adásai

2019. 12. 17.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Találkozás Manilában Tagle bíborossal, akit Ferenc pápa most nevezett ki a Népek Evangelizációja Kongregáció prefektusává.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 12. 16.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Dr Janka Zoltán pszichiáterrel a depresszió kialakulásáról és kezelési lehetőségeiről beszélgetünk

2019. 12. 13.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció - 28. rész
ifjúsági műsor | téma: Várakozás 2.
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 12. 12.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 12. 11.
szerda
21:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: Galkó Balázs színművész. Aki kapja: Juhász Anna, irodalmár. Szerkesztő-riporter: Mezei Károly

Épp ezt az adást nézed
2019. 12. 09.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Figyelemzavar vagy multi tasking?
Zombori Judit szakpszichológussal beszélgetünk

2019. 12. 06.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Szent Miklós és a püspöki viselet

2019. 12. 05.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

A hétpecsétes titok
Dér Katalin műsora
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2019. 12. 04.
szerda
21:04

Velünk vannak

Meg nem történt históriák
Szerkesztő: Pál Amanda
Horváth Richárd, történész

2019. 12. 03.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Római kánonjog professzor, amerikai titkosszolgálat tisztje, fogadalmas máltai lovag, hajólelkész. Csak néhány fejezetcím Magyary Gyula életéből, akiről az unokahúg, Lantos Erzsébet mesél.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 12. 02.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Gerbei Anita

2019. 11. 29.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 11. 28.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 11. 27.
szerda
21:04

Velünk vannak

Tükörkép
Selyemre festett alkotások - Kormosné Kiss Ilona selyemfestő a vendégünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 11. 26.
kedd
21:04

Velünk vannak

Koszorúk
"...elvégeztem, amire rendeltettem."
In memoriam Borbándi Gyula író, szerkesztő, történész, rádiós
Stúdióvendég: Szeredi Pál történész, könyvkiadó
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Fülöp Csaba
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin