A hamarosan fölhangzó szerzemények, noha nem túlságosan ismertek, az egész európai vokális zenekultúra számára irányt mutattak. Ha az 1550 és 1618 között élt Giulio Caccini 1601-ben Firenzében meg nem jelenteti Le Nouve Musiche címmel ékeskedő canzonetta-gyűjteményét, talán sohasem borul virágba az énekelt dal- és ariettaköltészet hatalmas európai fája, és az opera műfaja sem szakad el a deklamált, melodramatikus, zenekíséretes drámától. Caccini mester leleményének lényege abban állt, hogy első ízben merészelt a zenével úgy bánni, hogy annak minden egyes hangja a mondandót, a kifejezést szolgálja. Paradox módon épp ezzel tette a legnagyobb szolgálatot a muzsikának, hisz a megcsontosodott formák követése helyett az első számú célkitűzés immár az érzelmes hiteles kifejezése lett. A gyűjteményből ma Jordi Savall együttese, a Schola Cantorum Basiliensis idéz Montserrat Figueras szólójával.
