Jegyzet

Jávor Béla: Kódolt élet

Tegnap délután sürgősen utalnom kellett egyik ügyemben nem kis összeget, ezért, ahogy szoktam, bementem a bankom internetes oldalára, beütöttem a jelszót, mire közölte a bank, hogy rossz jelszót ütöttem be. Gyorsan újra kezdtem, de az eredmény ugyanaz lett. Ekkor elgondolkodtam, hogy talán rosszul emlékszem a jelszóra, de évek óta nem változott, tehát nem tévedhettem, ezért újra beütöttem, mire harmadik téves kísérletemre a számla bezárult. Mehettem be személyesen a bankba, ahol új jelszót kreáltunk, még az sem mondhatom, hogy sok idő telt el, nem is ez zaklatott fel ténylegesen.
Elgondolkodtam, bár ez először fordult elő velem, de be kell látnom, memóriám messze nem a régi és számba vettem, hogy ez a közeli és távoli jövőben hányszor fordulhat majd elő. Végül is jelszó kell a kézi telefonom bekapcsolásához, irodai és otthoni számítógépemnél a belépéshez, irodai és magán bankszámlám életre keltéséhez. Emlékszem, annak idején figyelmeztettek, hogy mindegyik helyen más-más jelszót használjak, mert ellenkező esetben, ha egyre rájönnek gonosz emberek, akkor mindent feltörhetnek. Így most öt-hatféle jelszó van a fejemben, pontosabban, mint kiderült – nincsen.

Kódot kell használnom irodám és lakásom kapujának kinyitásához, de most hogy párszor én vittem legkisebb unokámat az óvodába, annak kapuja is kódra nyílik. Külön kóddal tudok belépni internetes levelezéseimbe, más kóddal az irodában és mással otthon. Ha elsőnek érek haza és kinyitom az ajtót, azonnal be kell ütnöm a riasztó készülék kódját, hogy ne kezdjen el üvölteni a hangszóró szirénája.

Szép új világ, amelyik már csak kóddal működik. Nevezzük kódolt világnak. S mi lesz, ha nemcsak én, hanem egész Magyarország valamely kollektív memóriazavarba esik. Szerencsétlen magyarok űzött arccal fogunk rohangászni, hogy végre valahogy beindítsuk telefonjainkat, hogy bejuthassunk lakásainkba, ahol lecsendesíthetjük a riasztókat, nem tudunk elindulni gépkocsijainkkal, hisz sokaknak az is kódra mozdul csak meg.

S mi lesz, ha ez a bénaság az egész világra kiterjed, amelyre már volt példa a történelemben, hiszen az Isten már egyszer megzavarta Bábel tornyának építőit, akik soha többet nem tudtak kommunikálni és ezzel leállt az égig érő torony építése.

Azt beszélik, hogy 2050-re az emberiség 15%-a irányítja a számítógépeket, míg az emberiség 85%-t a számítógépek fogják irányítani. Száguld a technika és a civilizáció, naponta hoz előrelépést a robotika, követhetetlen a mesterséges intelligencia fejlődése. Előrelépés? Fejlődés? Beszélhetünk-e civilizációnk változásáról fejlődésként? Fejlődés a humanizmus csökkenése, előrelépés, amikor akármelyikünk ember mivolta egyre jelentéktelenebbé válik? Amikor a méltányosság, az előzékenység, az udvariasság, a szeretet egyre jobban kiveszőben? Amikor kíméletlen hajsza folyik a pénzért, a hatalomért, és amikor mindennek a mércéje a siker, ahogy pár éve egyik azóta hátraarcot csinált politikusunk kimondta: - Mindenki annyit ér, amennyije van! És nem intelligenciában mérte a vagyont.

Aki politikus ma szociális piacgazdaságról álmodik, azt kinevetik és maguk alá gyűrik a liberális többségi véleményvezérek. S itt nem a liberalizmussal van baj, hiszen a liberalizmus az emberi szabadság letéteményese volt, amíg Deák, Batthyány, Eötvös volt a liberális. Amíg a liberális nemzetben is gondolkozott és a szabadságjogokat elsődlegesen a közösségnek akarta s utána csak az egyénnek. Akik ma liberálisnak nevezik magukat már messze nem liberálisok, hiszen csak egyénekben gondolkodnak, és saját véleményüket akarják ráerőltetni a világra egyre több jelszót és kódot állítva elénk, amelyek kontroll nélküli megtanulása és használata enged be minket az általuk preferált és uralt világba.
Hiszen nem csak gépeink használatához kellenek kódok, de a közbeszéd is kódolt,s ha nem vagy politikailag korrekt (értsd: nem követed a kialakított trendet), akkor jobb esetben a partvonalon kívül tesznek, rosszabb esetben páriává tesznek.

Most már csak az a kérdés, akarunk-e kódolt világban élni? Vagy inkább szabad emberek lennénk?