2020. 02. 03. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Berettyán Nándor: A súgó - előadás a Nemzeti Színházban, Dalos Anna: Ajtón lakattal című kötete
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Februárban három alkalommal is műsorra kerül a Nemzeti Színházban a társulat fiatal színművészének, Berettyán Nándornak az absztrakt vígjátéka, A súgó. "Ez az előadás az élet metaforája. A súgótlan állapot egy hiányérzettel szembesít: kell egy támasz, egy hang, akinek a segítségében reménykedhetünk." - mondja az alkotó, aki az előadás rendezője is egyben. A januárban bemutatott saját mű után, most kezdett el próbálni egy másik darabot is, ami Móricz Zsigmond Forró mezők című regénye alapján készül, ennek pedig márciusban lesz a bemutatója. A fiatal művésszel Ungvári Judit beszélget.

Ajtón lakattal – Zeneszerzés a Kádár-kori Magyarországon címmel jelent meg egy könyv, amely a különböző generációk zeneszerzőinek kapcsolatát mutatja be a nyugat-európai és észak-amerikai zenei szcénával. Nem csupán az egymásra hatások értő lenyomatát mutatja be, de ugyanakkor zenekritikai és zenetörténeti összegző képet rajzol fel a szakma és a közönség számára. Könyvjelző c. rovatunkban Dalos Anna kötetéről, lírai címválasztásáról és a lassan megnyíló világokról a szerzővel gondolkodunk.

Fotó: nemzetiszinhaz.hu (eorifoto)

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2020. 02. 10.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Zsin Judit Útijegyzetek című kiállításda, Bolla Zoltán A magyar art deco építészete című albumai, Kik azok a cipszerek? Finisszázs az Evangélikus Országos Múzeumban Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 02. 07.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerk.: Tóth János András, zenei szerk.: Csiba Lajos A Szentmihályi Esték vendége lesz Bakos-Kiss Gábor színművész; A Hadtörténeti Múzeum Plakátok az utcákon, 1918-1921 c. kiállítása; és az Ezüst Hal-díjas Tekintetek című kisfilm Kucsera Ferencről.

2020. 02. 06.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Giro d´Italia a BTM-ben Jazz Showcase a Müpában Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 02. 05.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Kultúrházak éjjel-nappal 2020 (Bordás István) | Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (Oláh Kata) | Könyvjelző - Sal Endre: Mi, magyarok

2020. 02. 04.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Könyv Kóti Árpádról
Bemutatók a Veszprémi Petőfi Színházban
Kultúrmorzsák

Épp ezt az adást nézed
2020. 01. 31.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerk.: Tóth János András, zenei szerk.: Csiba Lajos • Richly Zsolt rajzfilmrendezőre emlékezünk; • A feltaláló címmel új játékfilm kerül a mozikba Béres Józsefről; • és a Szolnoki Szigligeti Színház új darabja: A mi kis városunk.

2020. 01. 30.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Rozsnyai Béla marosvásárhelyi szobrászművész munkái Az Írószövetség új elnöke: Erős Kinga Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 01. 29.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Dunaparti Angouleme - képregényfesztivál (Uzsák Zoltán) | Vitéz László Ángliában (Barna Zsombor) | Bach Mindenkinek Fesztivál (Kovács Zalán László, dr. Velkey György)

2020. 01. 28.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
A 7. MITEM-re készül a Nemzeti Színház

2020. 01. 27.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szemünk fénye előadás, Thoma László: Füst c. kötete, Középpontban a középkor kiállítás Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 01. 24.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tenki Dalma, Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila KIHŰLT VILÁG CÍMŰ KIÁLLÍTÁS, Vendég: Kolozsváry Marianna HANGYABEFŐTT CÍMŰ KÖNYVBEMUTATÓ, Vendég: Szegedi-Szabó Béla KULTÚRMORZSÁK

2020. 01. 23.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 01. 22.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Boros Misi országos turnéja (Bogányi Gergely) | Highlights of Hungary 2020 (Remete Tibor) | Kultúrmorzsák

2020. 01. 21.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Beszélgetés Zalán Tiborral
Bocsárdi László - Tartuffe a Katonában
Kultúrmorzsák

2020. 01. 20.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Hoztam valamit a hegyekből, előadás Mezey Mária életéről; Petrás Éva: Álarcok mögött - Nagy Töhötöm életei című kötete Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos