2020. 02. 25. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Trianon 100 - Jezsó Ákos könyvbemutatója a Nemzeti Színházban
Templomok a talpunk alatt - kiállítás az Óbudai Múzeum pincéjében
Kultúrmorzsák
Trianon 100 címmel indított programsorozatot a Nemzeti Színház, amelynek első alkalmát február 20-án tartották, ahol Jezsó Ákos Megyek túlra című könyvét ismerhette meg a közönség. A csallóközi gyökerekkel rendelkező szerző valós események ihlette regénye a Trianon utáni évtizedekben játszódik, és egy felvidéki család kisebbségi sorsát, kitelepítését, egymást keresését mutatja be. A szerzővel a könyvbemutatón beszélgettünk.
Az Óbudai Múzeum pincéjében látható állandó kiállítás a mai Fő téren állt két középkori templom történetét mutatja be.Kevesen tudják, hogy Óbuda a 11. századtól 1343-ig királyi, majd a török időkig királynéi központ volt. A kiállításra Benyóné dr. Mojzsis Dóra régész, muzeológus, az Óbudai Múzeum munkatársa, a Templomok a talpunk alatt című kiállítás egyik kurátora kalauzol bennünket.
A Kultúrmorzsákban egy kiállításra és egy koncertre invitáljuk a hallgatókat.

Fotó: regeszetnapja.hu, nemzetiszinhaz.hu

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2020. 03. 03.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton - kiállítás a Műcsarnokban
Élet, álom, kárpitok - Baranyi Judit kárpitművész tárlata a Párbeszéd Házában
Kultúrmorzsák

2020. 03. 02.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Major Kamill kiállítás a Műcsarnokban, Nyelv babérral - Magyar gasztro irodalom kötet, kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 02. 28.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerk.: Tóth J. András;zenei szerk.: Csiba Lajos Derkovits ösztöndíjasok kiállítása a Műcsarnokban; Borsos Miklós emlékkiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban; Kultúrmorzsák

2020. 02. 27.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 02. 26.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: HOBO 75 (Földes László Hobo) | Y Csoport:.Kóda - utóirat két hegedűre (Bognár Anita, Móga Piroska) | Kultúrmorzsák

Épp ezt az adást nézed
2020. 02. 24.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Így viszik át - színdarab a Pesti Magyar Színházban, Seneca: Hogyan őrizzük meg hidegvérünket? kötet, kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 02. 21.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tenki Dalma KATONA JÓZSEF BÁNK BÁN CÍMŰ KLASSZIKUSÁNAK BEMUTATÓJA A TRIP HAJÓN, KICSIT MÁSKÉPP. A MI CSALÁDUNK CÍMMEL NYÍLT BABAKIÁLLÍTÁS AZ ORLAY UTCÁBAN. KULTÚRMORZSÁK

2020. 02. 20.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 02. 19.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Protokoll és diplomácia @MKVM (dr. Török Róbert) | Egy szerethető nő @Turay Ida Színház (Rozgonyi Ádám) | Üveg-tér-kép @MANK Galéria (Sipos Tünde)

2020. 02. 18.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Az a szép fényes nap a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
Magyar Copperfield - Bereményi Géza önéletrajzi regénye<bryKultúrmorzsák

2020. 02. 17.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Pedagógus Expó, Cseh Filmkarnevál, Mondani-valók: alkalmi gyermekvers-antológia Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 02. 14.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András Az Eldorádó a József Attila Színház repertoárján; Családban maradva címmel indul kisfilmsorozat a Házasság hetében a Párbeszéd házában; végül Könyvjelző rovatunkban: az Örömünk ünnepe – A római katolikus liturgia és a szimbólumok című könyv

2020. 02. 13.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2020. 02. 12.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: A Lámpaláng zenekar bemutatkozó albuma (Tóth Orsi) | Gulliver utazása @Pesti Magyar Színház (Szabó K. István) | Szubjektív Oscar-kibeszélő Deák Kristóffal

2020. 02. 11.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita