- Hullott az aranyéremeső a 25. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyen.
- Bátyai ovisok látogattak el a kalocsai mentőállomásra.
- Még tanítási időszak szerint járnak a DKV járatai.
- Duális képzés az E-on és a DE segédletével.
- 15. születésnapját ünnepelte a Dunatáj Fotókör.
- Pécsi Vivien önkormányzati képviselő mutatkozott be a Politikus is ember pódiumbeszélgetésen.
- Agglomerációs fejlesztési tanács alakul Debrecenben.
- Új játszótér épült Debrecen Bánk városrészében.
- Állásbörzét és karriernapot tartottak Kalocsán.
- Korai Kék Madár fesztivált is rendeznek az érzékenyítés jegyében.
- Az E.ON négy éve csatlakozott a Debreceni Egyetem duális képzéséhez.
- Vízgazdálkodási fejlesztés kezdődik a Hajdúhátságon.
- A brit nagykövet tette tiszteletét Kiskőrösön.
- Megjelent az akasztói helytörténész Csak élni akarunk! c. kötete.
- Kamarakiállítással ünnepel a debreceni Nagykönyvtár.
- Szilárd burkolatú út épül Debrecenben, a Nádsíp utcán.
- Középiskolás véradásokkal kívánja biztosítani az utánpótlást a kalocsai Vöröskereszt.
- 20 alkalmas foglalkozás sorozattal folytatódik a Határtalan Harta program.
- Debrecenben elmaradnak a március 15-ei megemlékezések.
- Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a DEAC és a Honvédelmi Sportszövetség.
- Nincs megállás Kalocsán a főutcai fasor cseréjének ügyében.
- Víruspánikra nincs ok az érseki városban.
- Összefogtak a debreceni régió fejlődéséért.
- Szüneteltetik a Milánó-Debrecen tárlatot.
- Defibrillátorokat vásárolt a Debreceni Egyetem.
- Úszóoktató képzést indít a Balásházy.
- Kákonyi Istvánnal folytatódott a Politikus is ember előadássorozat.
- Kihirdették a farsangi verseny eredményeit a kalocsai Dózsa Szakközépiskolában.
- Nyílt nappal ünneplik a logopédia európai napját Kalocsán.
- 29. alkalommal rendezik a Solti Tavaszi Napokat.
- Fiatal diákok egészség nevelését végzik Debrecenben.
- Gyakorlóbuszt kaptak a debreceni iskola szakképzős tanulói.
- Színházi műsorral ünnepli a nőnapot Foktő.
- Pesztalics Márta ikonfestő kiállítása nyílik Dusnokon.
- A debreceni polgári divatról nyílt kiállítás a Dériben.
- Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok tengelyű gazdasági övezetet alkotnának.
- Karriernapot és állásbörzét hirdet az érseki város.
- Összeállt Kalocsa 2020-as kulturális eseménynaptára.
- Kiváló dolgozókat díjaztak a Klinikai Központban.
- Megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál.
- Felújítják a Főnix Csarnokot.
- Megszűnik a Debrecen-Milánó járat.
- Kitűzték a kalocsai Veterán Jármű Kiállítás időpontját.
- A Halott pénz koncertezik az idei Paprikafesztiválon.
- Az Utazás Kiállításon képviselteti magát Kalocsa.
- Idén jelenhet meg a Nem messze van ide Kalocsa című daloskönyv.
- Steinway Zongoraesték Debrecenben.
- Március 22-én kezdődik a Debreceni Tavaszi Fesztivál.
- Szeretem a méhet és a mézet címmel hirdettek a rajzpályázatot.
- Történelmet írt a VI. Szakmári Kistérségi borverseny, hullott a díjeső.
- Allergológusok tanácskoztak Debrecenben.
- Megalakult a Kárpát-medencei Tudományos Platform.
- Díjazták a MyFarm Harta családi vállalkozást a Higlights of Hungary versenyen.
- A Végjáték című komédia debütál Szakmáron.
- Családi élet keresztény szemmel c. kurzus az egyetemen.
- Felújítják a debreceni Főnix Csarnokot.
- Gőzerővel zajlik a munka a Szentháromság téren.
- Mézszentelésre hívják a híveket vasárnap.
- 130 éves Debrecen első nyilvános könyvtára.
- Folytatódik a Párkapcsolati Szabadegyetem.