2020. 03. 17. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Magyar Elektra a Csokonai Színházban
Kortárs Magyar Dráma Díj
Bornemisza Péter Magyar Elektráját állították színpadra a Csokonai Színházban, az előadás csak a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával lesz látható a debreceni teátrumban. Az egyelőre csak házibemutatón bemutatott produkció rendezőjével Szabó K. Istvánnal és a címszereplővel, Tolnai Hellával hallhatnak beszélgetést a műsorban.
Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró lett az egyik díjazottja a Radnóti Zsuzsa alapította Kortárs Magyar Dráma-díjnak. Farkas Éva a díjat alapító Radnóti Zsuzsával és Székely Csabával is beszélgetett.
A műsor végén rendhagyó Kultúrmorzsákkal is jelentkezünk. A jelenlegi rendkívüli helyzetben egyre több kisebb-nagyobb kulturális intézmény tette elérhetővé az elmúlt napokban kiállításait, koncertjeit, színházi és egyéb produkcióit a világhálón. Ezekből az online lehetőségekből ajánlunk néhányat.

A műsor további adásai

2020. 03. 24.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
40 éves a Debreceni Színjátszó Stúdió
Kultúrmorzsák

2020. 03. 23.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Farkas Wellmann Éva Parancsolat verseskötet, Petőfi Irodalmi Múzeum és az online múzeumpedagógia Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 03. 20.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tenki Dalma

2020. 03. 19.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 03. 18.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: 5 éves a Uknow Duo (Pénzes Stefánia) | Veronaki a karanténban (Mogyoró Kornél) | A k2 Színház az interneten (Fábián Péter)

Épp ezt az adást nézed
2020. 03. 16.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta 1848 kulturális hatása itthon és a nagyvilágban Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 03. 13.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi estje; Könyvjelző rovat: Roma nők egymás közt című interjúkötet és a Szél hozta rézvitéz címmel megjelent mesekönyv.

2020. 03. 12.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2020. 03. 11.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Trianon @Vörösmarty Színház (Szikora János) | Észt hét 2020 - vidéki programok (Kreet Paljas) | Kertek Berlin Neukölln @Artphoto Galéria (Stalter György)

2020. 03. 10.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 03. 09.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Péterfy-Novák Éva könyvei Mini Textúra - programsorozat és bábkiállítás a Magyar Nemzeti Galériába Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 03. 06.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth J. András; zenei szerkesztő: Csiba Lajos Gyukics Péter fotóművész modern templomépítészeti kiállítása; A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház új darabja, a Tizenkilenc premierje Budapesten; Kultúrmorzsák

2020. 03. 05.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 03. 04.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: A Kelet vonzásában @Szépművészeti Múzeum (Földi Eszter) | Napi Tandori Sorozat @Tiszatájonline (Tóth Ákos) | Budapesti Tavaszi Fesztivál 2020 - sajtótájékoztató

2020. 03. 03.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton - kiállítás a Műcsarnokban
Élet, álom, kárpitok - Baranyi Judit kárpitművész tárlata a Párbeszéd Házában
Kultúrmorzsák