2020. 03. 27. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.75 éve, 1945 márciusában született a hazai földreformról törvény. Ennek kapcsán Salamon Konrád történésszel Pécsi Krisztina beszélget.

2. Dr.habil. Kováts-Németh Mária neveléstörténésszel, egyetemi magántanárral, az MTA Veszprémi Területi Bizottság Magyarságkutató Munkabizottságának elnökével "A magyarság megtartó ereje a Kárpát-medencében" című könyvsorozat harmadik köteteként megjelent "Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869 -1949" című tanulmánykötet neveléstörténeti vonatkozásairól Sallai Éva beszélgetett.
A professzor asszony az interjúban kifejtette: "Múltunk ismeretéhez mindenképen hozzátartozik az a szépséges gondolat, amit Reményik Sándor fogalmazott meg: „Ne hagyjátok a templomot, /a templomot s az iskolát!” Mindenkinek tudni kellene, hogy Magyarországon több mint 950 éven keresztül ez így volt: a templom és az iskola elválaszthatatlan volt egymástól. És én hozzá szoktam tenni a hallgatóimnak: tegyük oda mellé a családot, mert az értékek közvetítése először a családban történik. És ha ebben a családban példát mutatunk, és a családban tudják, hogy miért fontos a templom és miért fontos az iskola, akkor nem lesz probléma a neveléssel."

A műsor további adásai

2020. 04. 03.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 04. 02.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Pál Amanda

2020. 04. 01.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 03. 31.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 03. 30.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

Épp ezt az adást nézed
2020. 03. 26.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró<br>Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter<br>Fiatal Színészek Sorozat - IX. | Vendég: Földes Eszter

2020. 03. 25.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 03. 24.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 03. 23.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2020. 03. 20.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 03. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
"Szépségében újra felragyog"
Vendégünk Varga Péter ötvös restaurátor-művész

Szerkesztő: Zanati Zsófia
Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa

2020. 03. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 03. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 03. 16.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2020. 03. 13.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina