Idén is kiosztották az Innovációs Díjakat. Antos Lászlót, az Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatóját Sályi András kérdezi.
A tavasz beköszöntével Mezőgecsében léptek fel a nyíregyházai Móricz Zsigmond Színház színészei. A Ludas Matyi meseelőadás kicsiket és nagyokat egyaránt jól szórakoztatott. Nyíri Kata összeállítása.
Pap nagybácsik, kiváló káplánok, ferences diákévek és remek szülők. A kismarosi ciszterci nővérek nagymarosi születésű apátnőjével Szerdahelyi Csongor beszélget.
Magyar családok a világ minden táján a koronavírus idején. Nyíri Kata összeállítása.
Két hete tart a digitális oktatás. Emellett az online térben továbbra is leselkednek veszélyek a fiatalokra. Mit tehetnek a szülők?
Megvan az év egyik legjobban várt magyar könyves listája. Elkészült a 2020-as Aegon Irodalmi Díj esélyeseinek shortlistje
A magyar kapucinusoknak négy helyen van templomuk és rendházuk, de jelenleg csak Budán és Móron él szerzetesi közösségük.
Válságstáb alakult a ferenceseknél. A járvány miatt rendkívüli megoldásokra van szükség a rendtartomány intézményeiben is.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a koronavírusjárvány hazai megjelenése miatt arról döntött, hogy a nyilvános liturgia március 22-étől a templomokban szünetel. Ennek kapcsán Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével Pécsi Krisztina beszélget.
A ferencesek úgynevezett Alpokon-túli konferenciája a múlt héten Kolozsváron ülésezett. A találkozón a rend római központjának képviseletében részt vett Neitzer Jürgen generális definitor is. A találkozó után Budapestre látogatott, és mielőtt innen tovább utazott volna hazájába, Németországba, interjút adott Szerdahelyi Csongornak.
A média hatása a családra címmel, tartott előadást Kurmai Ráti Szilvia, mentálhigiénés segítő szakember a Nagydobronyi magyarházban. A résztvevők hallhattak az internet használat előnyeiről és hátrányairól valamint az okostelefonok, táblagépek gyerekekre gyakorolt negatív hatásairól is. Nyíri Kata összeállítása.
Szűzanya, segítőszentek, szenteltvíz és az őrangyalok. Ocsovai Grácián, zalaegerszegi ferences plébános tanácsai a járvány miatt nehéz helyzetbe került hívek számára. Szerdahelyi Csongor riportja.