- SZAVALJ A SZOBÁDBÓL! felhívással versmaratont hirdetett a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum.
- Elindult az online beiratkozás a Kertvárosi Általános Iskolába.
- Orvosi védőfelszerelések érkeztek a Debreceni Egyetem raktárába.
- Két katonai sátrat állítottak fel a Bocskai-lövészdandár katonái a Kenézy kórháznál.
- Hartán fegyelmezetten viselkedik a lakosság a veszélyhelyzet bevezetése óta.
- Bátya mindent elkövet a járvány megfékezése érdekében.
- Százmilliókkal drágult a debreceni strandberuházás.
- Nem szakadt meg a virágvasárnapi keresztútjárás hagyománya Debrecenben.
- Több beruházásban érdekelt Szakmár, de a járvány rányomja a bélyegét a munkálatokra.
- Géderlakon is számon tartanak már egy koronavírus fertőzöttet.
- Hajdú-Biharban is önkénteseket toboroz a Vörös Kereszt.
- 5 milliós adomány a debrecen-nyíregyházi egyházmegyétől.
- Állásfoglalását fogalmazott meg a Magyar Gasztronómiai Szövetség a járványhelyzetben.
- Online felolvasással segíti a diákokat a kalocsai születésű művész.
- Mobiltelefonokkal és számítógépekkel segítik a debreceni védőnőket.
- Augusztus 31-ig meghosszabbítható a tavaszi félév a Debreceni Egyetemen.
- Egy konzerv, tisztítószer árának elutalásával támogatható a kalocsai kutyamenhely.
- Házhoz megy a könyv kezdeményezéssel állt elő a solti könyvtár.
- A Debreceni Karitatív Testület 110 laptopot vásárolt rászoruló debreceni tanulóknak.
- Egész napos szentségimádás volt a Szent Anna székesegyházban.
- Kiskőrösön lezárták a játszóteret, sportcsarnokot a veszélyhelyzet miatt.
- A Dózsa Szakközépiskola hatékony stratégiát alkalmaz a távoktatás terén.
- Szombattól előszűrik és elkülönítik a betegeket a debreceni sürgősségi ellátásban.
- Online eseményeket szervez a Kölcsey Központ.
- A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola is átállt a digitális távoktatásra.
- Közterület fertőtlenítést végeznek Kecelen, további óvintézkedések léptek életbe.
- Debrecenben is vizsgálnak koronavírus-mintákat.
- Megváltozott a sürgősségi ellátás rendje a Debreceni Egyetem betegellátó helyein.
- Eredményes a Learning Centerre kiírt közbeszerzési eljárás.
- Korrigálja menetrendjét a DKV.
- Megtették az óvintézkedéseket Kiskőrösön: piacbezárás, és közterület fertőtlenítés történt.
-A Szent István Gimnázium a Google Classroom segítségével oldotta meg távoktatást.
- Támogatási alapot hozott létre Debrecen.
- Korlátozást vezettek be a debreceni ravatalozókban.
- Könnyen alkalmazkodott a digitális oktatáshoz a Kalocsai Dózsa György Szakközépiskola.
- Új hajókkal gazdagodott a kalocsai Gerilla Kertészek Egyesülete.
- Jelesre vizsgázott a távoktatásban a Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi tagiskolája.
- Adománygyűjtésbe kezdett Kecel a járványhelyzetben.
- Debreceni kulturális intézmények szerveznek maszkvarrást.
- Változott az anyakönyvi ügyintézés Debrecenben.
- Veszélyhelyzeti Alapot hozott létre a Debreceni Egyetem.
- Összefogtak a debreceni háziorvosok.
- Szabó Balázs mutatkozott be a Politikus is ember pódiumbeszélgetésen.
- Molnár Imréné paksi lakost tüntették ki a Jószolgálati-díjjal.
- Pályázati lehetőség biztosít pénzügyi támogatást a kisgyermekes családoknak.
- Megkezdődtek a vízmosatási és fertőtlenítési munkák Kalocsán.
- Gazdasági segélyapaot hozott létre Debrecen.
- Meghosszabbítja a jegyek felhasználhatóságát a DKV.
- A Tudásklubban mutatkozott be Dr. Szeitz Klára gyermekorvos.
- Változott a betegellátás menete a koronavírus járvány miatt.
- Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakmérnök szak indul Debrecenben.
- Bezártak a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár egységei.
- Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakmérnök szak indul.
- Fokozottan védi sofőrjeit a DKV.
- Zárt ajtók mögött zajlanak a szentmisék Kalocsán, online közvetítik a liturgiákat.
- Harmadik helyezést ért el a kalocsai fotós a "Csak tiszta forrásból" pályázaton.
- Laptopgyűjtésbe kezdett a Szívből Kalocsa Egyesület.
- Áldatlan állapotok uralkodnak a kalocsai menhelyen.
- Honvédelmi sportok az egyetemen.
- Átmenetileg zárva tart a Debreceni Állat- és Növénykert.