Jegyzet

Jávor Béla: Nagypéntek


Krisztust ma reggel halálra ítélte a római helytartó. Fellebbezésnek nem volt helye, az ítélet végrehajtása: azonnal. 39 korbácsütés küzdi le elsődleg a test erejét, majd vállára adják a keresztfát, amely mint tudjuk, csak a keresztfa felső ága volt. Csak. Az Emberfia harmincas éveiben járó, nem edzőtermekben nevelkedett, többnyire böjtölő fiatal férfi, aki a teher súlya alatt megy a Golgotára. Háromszor rogy össze a fáradtságtól, mindannyiszor korbácsütésekkel inspirálják a folytatásra, de már a kivégző osztag parancsnoka is látja, ha nem segít valaki, sose ér fel a hegyre, így lesz a Segítés szentje Simon, a cirenei. A többit ismerjük, szögek a két csuklóba és a lábfejekbe. A fához szögelt testet megdolgozza a gravitáció, a rekeszizom egyre kétségbeesettebben dolgozik, víz gyülemlik fel a mellkasban, már csak hét mondatra futja, egyre kevesebb a levegő, délután három órára végképp elfogy, és ekkor meghal az Isten fia.

Nagypéntek a szenvedés napja, a szenvedésé, amely egykor mindennapos volt az emberiség történelmében, betegségek, háborúk, fizikai és lelki szenvedések. A szenvedésnek megvolt a maga helye az ember életében, bárhogy akarta az évezredek embere, nem tudta elkerülni, a szenvedés életünk társa volt, nem kereste az ember, de nem csodálkozott, ha szembe találta magát vele. Csak az utolsó 100- 200 évben próbálja az emberiség megelőzni a szenvedést, s ha nem is tudja megelőzni, próbálja enyhíteni, különféle szerekkel, metódusokkal, de szenvedni muszáj. S ki tudja melyik a rosszabb, a testi szenvedés vagy a lelki. Melyik fáj jobban és vajon, melyiket lehet könnyebben mulasztani. Kinek, melyiket. Kinek egyiket sem.

„Aki dudás akar lenni / Pokolra kell annak menni / Ott kell annak megtanulni / Hogyan kell a dudát fújni” – írja József Attila, aki eleget szenvedett rövid életében, de felismerte, hogy a szenvedés nemcsak megkerülhetetlen, de nélkülözhetetlen is. A kín inspirál, az igaz és nagy művek sosem születnek szenvedés nélkül, ahogy a gyermek is szenvedéssel születik s nemcsak az anya szenved, de a gyermek is. Szerencsénkre nem marad meg emlékezetünkben a szülőcsatornában történt szorongás, amely szenvedés a lét megélésének előfeltétele. A belépőjegy.

Figyelmezzünk a költőre, a szenvedés, amit teljes erőből kerülni akar minden ember, alapfeltétele az alkotásnak, hiszen minden alkotás létfeltétele a katharzis, amikor a lelkünk megrendül, és egyben megtisztul, amikor a reménytelenségből felbukkan a boldogság, amikor a Rossz felett győzedelmeskedik a Jó, amikor a szenvedés felett győz a szenvedés eredménye, a Tett. Hiszen a Jó a Rosszból válik ki. Júdás nélkül nincs megváltás, Pilátus (minden korrupt bírák mintapéldánya) nélkül nincs megváltás, az Emberfia kínhalála nélkül nincs feltámadás.

A szenvedés elviselhetetlen, mert rossz, de az a rossz, amely szükséges a Jó megtalálásához. Szenvedés nélkül mit sem érne ez az élet, hiszen nem lehet és nem is érdemes mindig a víz tetején pancsolni, a forró szeretet sokszor a jéghideg gyűlöletből sarjad ki, de hisz megmondta a Jelenések könyve, a langyosokat az Isten kiköpi a szájából.

Az Úr 2020-ik esztendejében, ma a Nagypéntek különösen lép elénk a szenvedésben, hiszen most az egész világ szenved. Betegek a testek és betegek a lelkek, mert évszázada beteg a szellemünk. Eddig azt hittük, életünk jó irányba megy, a cél az anyagi javak felhalmozása, szemünk előtt nem lebegett más, mint a Bővített Újratermelés. Egy nyavalyás vírus kellett ahhoz, hogy ráébredjünk, eddigi életünk nemhogy nem siker, de egyre inkább láthatóvá válik, hogy ténylegesen szenvedés. A kérdés az, felismerjük-e ezt és mit teszünk, ha a ragály elvonul, lesz-e a mostani szenvedésnek eredménye? Consummatum est – mondjuk, és itt megáll a gondolkodásunk vagy ránk köszönt a húsvéti hajnal?

Et resurrexit tertia die! És feltámadunk a harmadik napon.

Ahogy az Írás mondja.