2020. 04. 27. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Elementáris erejű, elégedetlen tömeg zúdulhat a politikára az egészségügyi kockázat megszűnése után – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hörcher Ferenc politikai filozófus, eszmetörténész.
Magyarországon volt már olyan helyzet – történetesen 1956 novemberében a forradalom után – amikor a nemzetközi közvélemény sgíteni akart. Kalauzunk, Márai Sándor akkor a Szabad Európa Rádiónak dolgozott. Felidézzük most egyik publicisztikáját – hátha van benne olyasmi, amit a jelen helyzetbe is hasznosítani lehet.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szünetelteti a nyilvános miséket és a liturgikus alkalmakat, azonban a templomok – mint a lelki feltöltődés és imádság fontos helyei – nyitva állnak. Erről Tóth Tamás, az MKPK titkára tájékoztatott, hozzátéve: bár a hívek fizikai részvétele nélkül, de értük és lélekben velük együtt imádkozva továbbra is folynak az istentiszteletek a főbb templomokban.

A műsor további adásai

2020. 05. 04.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül
Dr. Szemenyei Sándor nyugalmazott békéscsabai szakközépiskola igazgatóval, filozófussal beszélget a szerkesztő, Fábián István.
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára

2020. 05. 01.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Révész Emese művészettörténész

2020. 04. 30.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Az élet kérdései
Idegenvezetés lelkünk benső világában.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2020. 04. 29.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Séta Pesten a Vatikánban

2020. 04. 28.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2020. 04. 24.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2020. 04. 23.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Úton, útfélen
Megváltozott mindennapjainkban mi az, ami lehetséges az internet útján, s mi az ami nem?
Beszélgetőtársunk Héjj Csizmazia Gyopár pszichodráma és bibliodráma vezető, hét kiskorú gyermek édesanyja.

Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára

2020. 04. 22.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Magyar téka
Lázár Balázs H. úr hagyatéka című verseskötete
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2020. 04. 21.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2020. 04. 20.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül. Reisz Pál ferences Gyöngyös-Alsóvárosában, a ferences templom közelében cseperedett emberré.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

2020. 04. 17.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Kármán Dániel, festőművész

2020. 04. 16.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Lehet időszerűen beszélni vétekről és bűnről? Újraértelmezhető vagy beépíthető a pszichológiába a "bűnök királynője", a kevélység? A 'ki, ha én nem?' figuráról beszél Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2020. 04. 15.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Liszt Ferenc a pesti és budai templomokban

2020. 04. 14.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2020. 04. 13.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Csak remélni tudjuk, írjaLuc Ferry, hogy azok, akik 1968 óta univerzális alapbérről álmodoznak, végül majd megértik, hogy a végtelen szabadidővel rendelkező társadalom, épp annyira lesz halálosan üres, mint amennyire tragikusan individualista is.