A Témakiválósági Pogramban az ELTE Informatikai Kara 567 millió forint támogatást nyert a tavalyi évben. Pár nappal ezelőtt egy konferencián számoltak be az eddig eredményekről a tudományos műhelyek. A szakmai vezető Horváth Zoltánnal, a kar dékánjával Pécsi Krisztina beszélget.
Kunszabóné Pataki Annával, a Csak egyet! szolgálat alapító vezetőjével Hámori Kinga beszélgetett a szociális misszióról.
Ha a járvány nem szól közbe, akkor a következő percekben könyvheti beszélgetést hallhatnánk, ugyanis ezekben a napokban a pesti ferences templom előtti téren már állnának a keresztény kiadók standjai. Az egészségügyi óvintézkedések azonban ezt nem teszik lehetővé. Farkas Olivért, a Szent István Társulat igazgatóját a könyves szakma gondjairól és túlélési lehetőségeiről Szerdahelyi Csongor kérdezte.
Nemrégiben Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Horváth Sándor költőnek, írónak, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjének, a József Attila Alkotóközösség alapító tagjának. Horváth Sándor a Kárpáti Igaz Szó oszlopos tagja, nagy szerepe volt benne, hogy az idén 100 éves magyar hetilap a történelem viharai közepette is fenn tudott maradni, és fejlődni tudott.Nyíri Kata összeállítása.
A járvány okozta megszorítások igencsak megváltoztatták a szociális intézmények életét. A Ferences Rendtartomány által működtetett pasaréti Gondviselés Háza, amely „békeidőkben” idősek napközi otthona és étkeztetője, valamint a környék időseinek házi segítségnyújtója, manapság egészen más módon áll a rászorultak rendelkezésére. Mészáros Ágnest, az intézmény vezetőjét Szerdahelyi Csongor kérdezte.
A járványügyi korlátozások részleges feloldásával kapcsolatban több intézkedést vezetett be az egyházmegyében a győri megyéspüspök.
A Palócföld és azon belül is Nógrád hagyományosan az egyik legkatolikusabb vidéke az országnak
A horvát főváros történelmi központját a járvány miatti kijárási megszorítások bevezetése után néhány nappal földrengés rázta meg. Az egyházi épületeket ért károk súlyosak.
Április 30-ig lehetett jelentkezni az óbudai bölcsődékbe. Ám a koronavírus járvány miatt, az egész folyamat megváltozott. Erről beszélget Kálvinné Török Judittal, a csillaghegyi Makovetz - bölcsőde vezetőjével Pécsi Krisztina.
A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját. A Premontrei Örökség című, egész estés dokumentumfilm megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes de hatékony munkáját társadalmunk mindennapjaiban. A vasárnap esti filmbemutatóról és közelgő a jubileumi év további eseményeiről Balogh Piusz gödöllői apáttal Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
A napokban zajlik az iskolai beiratkozás s most lehet dönteni a katolikus hit- és erkölcstan választásáról is. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási felügyelősége tájékoztató kampányt indított minderről. Bárány Béla plébánostól, hitoktatási felügyelőtől arról érdeklődött Hámori Kinga, hogy mi a teendőjük a beiratkozással kapcsolatban a szülőknek?
Vannak olyan plébániák, amelyeket nem ért készületlenül, hogy máról holnapra lehetetlenné váltak a nyilvános szentmisék. Egy ilyen egyházközség vezetőjével beszélgetett Szerdahelyi Csongor.
Az ukrán oktatási törvény értelmében az osztályok indítását szigorúan tanulói létszámhoz kötnék. Nyíri Kata összeállítása.