2020. 05. 12. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Karanténhelyzet - Centrál Színház
A nevem Mary Page Marlowe
Dánielfy Gergő dala a most érettségizőknek
Videós adás
A járványhelyzet miatt át kell gondolnia a műsorpolitikáját a Centrál Színháznak is, a teátrum számos különleges online tartalmat osztott meg a közönséggel az elmúlt hetekben. A facebookon rendre tűnnek föl a színház művészei, mint vicces karantén-karakterek, és bizonyos előadások is láthatók, bár némelyik - a szerzői jogok miatt - szokatlan formában, például online szövegösszemondással. Farkas Éva Puskás Tamás igazgatót kérdezte a rendkívüli helyzetről, utána pedig A nevem Mary Page Marlowe című előadásról hallhatnak, aminek a bemutatója éppen a veszélyhelyzet előtt volt és a tervek szerint a következő évad első darabja lesz.

https://www.facebook.com/Szinhaz.Central/

Higgy magadban – az idén rendkívüli körülmények között érettségiző diákoknak üzen Dánielfy Gergő, a Dal 2018-as felfedezettje, régi számának új feldolgozásával. A fiatal énekes, volt Adys diák, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének hallgatója eredetileg 2015-ben a ballagásra írta a nótát, amelynek videoklipjében most több ismert színész is tolmácsolja üzenetét, köztük Kálloy Molnár Péter, Hajdú Steve, vagy Schell Judit – mind szintén egykori debreceni Adys diákok -, így próbálnak erőt adni a most elballagott fiataloknak.

https://www.youtube.com/watch?v=86IRjxwPGls&feature=emb_title

A műsor további adásai

2020. 05. 19.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Újhelyi Kinga: Karantének
Sardar Tagirovsky az Úrhatnám polgárról

2020. 05. 18.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Zenei könyvek: Muszorgszkij, Bartók, Kodály, Dohnányi. Zurbó Dorottya dokumentumfilmje Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2020. 05. 15.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tenki Dalma

2020. 05. 14.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 05. 13.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Korona/ékszer - jótékonysági aukció (Tengely Nóra) | Capa Központ - online tartalmak (Virágvölgyi István)

Épp ezt az adást nézed
2020. 05. 11.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején, beszélgetés a kötetről Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 05. 08.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András; zenei szerkesztő: Csiba Lajos Bolla Dániel, a Miskolci Nemzeti Színház balettkarának tagja lett az évad színházi táncosa; Családban maradva címmel hat alkalmas párkapcsolati műhelysorozattal jelentkezik hétről-hétre az EWTN Katolikus Televízió.

2020. 05. 07.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 05. 06.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Pagony Kiadó - újdonságok (Kovács Eszter) | A punya - egy falat kenyér (Versegi Beáta nővér)

2020. 05. 05.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 05. 04.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 05. 01.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Gryllus Dániel 70 éves, a karantén időszakában is új dalokkal jelentkezett; A Magyar Gyöngy Egyesület interneten elérhető kézműves foglalkozása anyák napjára; valamint elősegítve a ráhangolódást anyák napjára, elhangzik a premontrei rend papköltőjének, Mécs Lászlónak a verse is, A királyfi három bánata

2020. 04. 30.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 04. 29.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum (Csillag Péter) | Karanténtárgyakat gyűjt a Néprajzi Múzeum (Dr. Kemecsi Lajos) | Háladal 2020

2020. 04. 28.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Az ismereten Kárpátaja
Lear - Ráckevei Anna
Virtuális kiállítás Kóti Árpádról