2020. 05. 21. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal Színészek Sorozat - XI. | Vendég: Lovas Rozi
Folytatjuk sorozatunkat, melyben fiatal, az elmúlt 10 évben végzett színművészeket mutatunk be.

Mai vendégünk a Kaposvári Egyetem egykori hallgatója. Diploma után a Miskolci Nemzeti Színházba került, azóta megfordult a Pesti Magyar Színházban és a Thália Színházban is, majd a 2016/17-es évadban a Radnóti Színházba szerződött és azóta is ott dolgozik. Gyakori vendég az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban, de vendégszerepelt már a Pécsi Nemzeti, a Budapesti Játékszín és a Karinthy Színház színpadán is. Pályája elején kétszer is megkapta a Pécsi Országos Színházi Találkozó Legjobb 30 év alatti színésznő díját, 2014-ben Junior Prima díjat kapott, és a Színikritikusoknál ő volt a Legígéretesebb pályakezdő is. Filmes és tévés szerepek sokaságából ismerhetjük az arcát: Made In Hungária, A berni követ, Válótársak, Csak színház és más semmi, A mi kis falunk…

Az érettségi után még az ELTE bölcsészkarára járt 3 évig, mára korosztályának egyik legelismertebb színésznője mai vendégem: Lovas Rozi.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2020. 05. 28.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: 1.Dvorszky Hedvig: Két fiatal építésszel a BIVAK Studió terfvezőivel beszélgetek ösztöndíjas terveikről.. .2. Pál Amanda - György Sándor, történész

2020. 05. 27.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 05. 26.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 05. 25.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Emmausz képzés - Chemin Neuf közösség (Kispál Rita, Kandrács házaspár)
Imafelajánlás - Szepesi Ferenc liturgikus munkatárs
A remény üzenetei - Horváth Zoltán plébános
Mennybemenetel - Finta József plébános

2020. 05. 22.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2020. 05. 20.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 05. 19.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 05. 18.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Családteológia - Pribék László

2020. 05. 15.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 05. 14.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Elhivatottság, hit, szeretet- Etűdök Kónya Lajos, Etzler Bernd és Kármán Sándor portréjából.
Szerkesztő: Zanati Zsófia
Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.

2020. 05. 13.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 05. 12.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 05. 11.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Kóber Ildikó (OM Magyarország) - emberkereskedelem, modern kori rabszolgaság.

2020. 05. 08.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 05. 07.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János