Napi interjú A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete nemrégiben önkéntes hétvégét tartott a szervezet üdülőközpontjában, a Viharoson található Vadvölgy Panzióban. Az önként jelentkező tagcsaládok segítenek lecserélni a panzió régi bútorzatát, segédkeznek a kert rendezésében, a kerítés javításában, fákat ültetnek és egy új játszóteret is kialakítanak. Tarpai Józseffel az egyesület alelnökével Nyíri Kata beszélgetett.
Napi interjú Az Európai Néppárt Kultúra- és Vallásközi Párbeszéd Munkacsoportja a közelmúltban internetes konferenciát tartott, amelynek napirendjén a Covid 19 járványnak az egyházra gyakorolt hatása volt. A rendezvény kapcsán Hölvényi Györgyöt, a munkacsoport társelnökét, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjét Szikora József kérdezte.
Napi interjú A domonkos nővéreknek 1948 után szeptembertől újra lesz iskolájuk Hódmezővásárhelyen. Deák Hedvig tartományfőnökkel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Mintegy 35 millió forintnyi támogatást kapott a koronavírus-járvány idején a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház.
Vasárnap indul a Zsámbéki Nyári Színház. Seres Tamás rendezőt Balla Ferenc kérdezte.
Kuklay Antal egri egyházmegyés kanonok pappá szentelésének 65. évfordulóján, Mátramindszenten mutatta be vasmiséjét.
Napi interjú A Független Színház a Gellérthegy északi lejtőjére várja a nyári csütörtökökön az érdeklődőket. Durst Judit szociológus évtizednyi kutatása nyomán írta meg Balogh Rodrigo a darabot, amelyik beviszi a hegyet mászókat a XXI. század eleje cigány világába. Balla Ferenc gyalogolta végig az előadást.
Napi interjú A PAPILIÓ környezet és természetvédelmű egyesület kettős céllal alakult. Egyrészt hogy Kárpátalja állat és növényvilágának valamint élőhelyeinek feltérképezésével, védelemre érdemes területeinek kijelölésével foglalkozzon, valamint kialakítsák a lakosság és az élővilág közötti harmonikus kapcsolatot. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú A hortobágyi kényszermunkatáborokba történő elhurcolások 70. évfordulójára emlékezünk. Balla Ferenc összeállításában a 78 esztendős tervező-mérnök Bánhidy Attila idézi vissza kiskamaszkorát.
Napi interjú A járvány miatti korlátozások idején hogyan zajlott az élet az ország talán legforgalmasabb templomában és az ott szolgáló szerzetesi közösségben? Kárpáti Kázmér templomigazgatót Szerdahelyi Csongor kérdezte.
A nyárias idő és a kijárási korlátozások enyhítése számos sportesemény megrendezését tette lehetővé.
Új virtuális platformokon jelentkezik a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
Napi interjú A Vereckei Magyar Honfoglalási Emlékmű körüli területet hozta rendbe a napokban a Tiszta Kárpátalja Gondnoki Hálózat. Az 5 tagú csapat a többi között füvet nyírt és szemetet szedett. A honfoglalási emlékmű mellett több mint tíz kiemelt helyszínt látogatnak rendszeresen. Nyíri Kata összeállítása.