2020. 07. 20. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
KÖNYVJELZŐ: Jean Hani - Isten mesterségei, Machine Imaginaire - Vera Molnar kiállítás (MODEM), kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A szavak és törvények formába öntik az emberi életet. De ugyanígy van ez a munkával, hiszen az alkotás, a tevékeny élet, a cselekvés joga az ember méltóságának része. Jean Hani könyvében, az Isten mesterségeiben a cselekvő életről gondolkodik. Laki Zoltánnal, a Sursum kiadó vezetőjével erről is beszélgettünk.

Machine Imaginaire címmel nyílt kiállítás július 18-án a debreceni MODEM-ben, a több mint 70 éve Párizsban élő magyar képzőművész, Vera Molnar életművéből. A 96 éves alkotó a számítógépes művészet úttörője, aki a "machine imaginaire" elvének kidolgozásával az esztétikai alapokra helyezett algoritmikus műalkotás alapjait fektette le: egy gépet definiált, amely adott szabályok szerinti programnak megfelelően működik és generál műalkotásokat. A különleges életművet bemutató kiállításról, és a következő időszak programjairól Ungvári Judit Koroknai Editet, a MODEM vezetőjét kérdezte.

A műsor további adásai

2020. 07. 27.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 07. 24.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Arany János a Margitszigeten címmel szervez irodalmi sétát a Petőfi Irodalmi Múzeum; Július 31-én kezdődik a Tisza-tavi komolyzenei Fesztivál; Kultúrmorzsák

2020. 07. 23.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2020. 07. 22.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Zsámbéki nyár (Seres Tamás) | A jó kalmár a világ jótevője (Németh Ádám) | Kultúrmorzsák

2020. 07. 21.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Formabontó Hamlet készül Debrecenben
Elveszett Liszt-kéziratokat vett meg a Zeneművészeti
Kultúrmorzsák

Épp ezt az adást nézed
2020. 07. 17.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Szabó Csilla Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 07. 16.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2020. 07. 15.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Arura Trio @MR Márványterem (Tóth Viktor) | Könyvjelző: Feri naplója a karantén idején (Orosz György) | Major Feszt - új összművészeti fesztivál Verőcén (Gémes Antos)

2020. 07. 14.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Klárisok zenekar a KŐFESZT-en
Jezsó Ákos új könyve: Kóter
Kultúrmorzsák

2020. 07. 13.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta KÖNYVJELZŐ: Zene-közelben 6. kötet, Sziklakórház Atombunker Múzeum, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 07. 10.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2020. 07. 09.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2020. 07. 08.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: Szobrok a kertben Szentendrén (Cserhalmi Luca) | Kékkői Zalán szólóprodukciója - Shelter | Kultúrmorzsák

2020. 07. 07.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit
Évadnyitó-évadzáró a Győri Balettnél
a Független Színház Magyarország új bemutatója
Kultúrmorzsák

2020. 07. 06.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Vadász Esélye társulat előadási, Kultúrmorzsák, Könyvjelző: Ferenc pápa megmondja Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos