Kapcsolatban

Amikor mindezt elmondom, még zajlik Brüsszelben a járvány utáni európai újraindítás hitelfelvétele körüli vita, - ezúttal az Európai Tanács égisze alatt, állam- és kormányfők részvételével. Az Európai Parlament és az általa kiállított Bizottság – azaz a kormány - már állást foglalt: el kell adósodnia mindenkinek a jövőért, és ennek feltételeit csak akkor fogadják el, ha az ő elvárásaik teljesülnek. Közép Európa, a V4-ek mostanában rázták le az eladósodás zömét -, így az egyetértés messzebb került.

Van-e történelmi előzmény ezekre a megfontolásokra?
Mit akar, milyen sorsot szán a térségnek a Nyugat – erről foglalta össze tapasztalatait Márai Sándor 1961-ben és 1966-ban. Most ezeket idézem fel.

Olyan szereplők, akiket senki sem választott meg köztisztségre -, a jogrendet is megreformálva kívánják – valamiféle világkormányzás ígéretével – megváltoztatni a mindennapi életünket – elégedetlenséget szítva a választott vezetőkkel szemben.
Úgy teszik – tehetik ezt -, hogy amit kiváltanak, nem lehet rajtuk számonkérni. A sajtó- és a véleményszabadság nevében teszik – miközben az ellenvéleményeket és érveket kicenzúrázzák az általuk fenntartott felületekről.
A médiavilágon nem lehet számonkérni: miért, vagy meddig foglalkozik egy-egy eseménnyel -, s különösen azt nem, hogy közzétette-e, ha valamiben tévedett.
Az alapítványi támogatás és fenntartás pedig lehetővé teszi, hogy olyan, külföldről származó pénzeken szerveződjenek kampányok, flashmobok, „villámcsődületek” – amelyek ellenőrizhetetlen forrásokból jönnek. Az életünkbe beleszólnak, konfliktusokat keltenek, - ezek megoldására is javaslatokat tesznek.